Fotón a Windows Phone alapú Samsung Mandel

Farkas Norman, 2012. május 8. 15:11

Az amerikai AT&T szolgáltató kínálatában debütálhat a koreai gyártó szerény felszereltségű, Windows Phone rendszer köré épülő okostelefonja, mely végre lencsevégre került.

A Samsung nemrég bemutatta Android rendszerű csúcsmodelljét, a Galaxy S III-at, most pedig az a hír járja, hogy a koreai óriás Windows Phone platformra épülő készülékeken dolgozik. A Microsoft által fejlesztett mobil rendszert futtató Samsung jövevények egyike lesz az SGH-i667 kódnevű Mandel, melyről még nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre, de annyit már tudunk, hogy 8GB belső tárhellyel (ebből 5,6GB áll a felhasználók rendelkezésére), WVGA felbontású megjelenítővel és LTE hálózati támogatással rendelkezik.

Az újdonság lehet a harmadik LTE-képes WP készülék az AT&T kínálatában, hiszen a szolgáltatónál már elérhető a Nokia Lumia 900 és a HTC TITAN II is.

 

[Forrás: Unwired View]