Jelentős veszteséggel számol a kínai ZTE

MTI Sajtóadatbank, 2012. október 15. 08:52

A távközlési berendezéseket gyártó kínai óriás, a ZTE Corporation vasárnap bejelentette, hogy jelentős, 1,9-2 milliárd jüanos (300 millió dollár) nettó veszteségre számít a harmadik negyedévben.

A cég 2011 azonos időszakában 299 millió jüan (47,7 millió dollár), míg az idei év első felében 245 millió jüan (39 millió dollár) nyereséget termelt. Az első három negyedévre 1,65-1,75 milliárd jüan nettó veszteséggel számolnak.

A sencseni (Shenzhen) tőzsdén jegyzett vállalat közleménye szerint a várható veszteség okai között szerepel, hogy egyes nemzetközi projektek nem a várt ütem szerint alakultak, továbbá európai, ázsiai és kínai szerződésekben a haszonkulcs mértéke csökkent a harmadik negyedévben.

Az amerikai kereskedelmi és igazságügyi tárca folyamatban lévő vizsgálata a cég Iránnal folytatott üzleteivel kapcsolatban, illetve annak következményei ugyancsak negatívan befolyásolták a ZTE Corporation utolsó három havi teljesítményét.

A kínai kereskedelmi minisztérium méltányos eljárásra hívta fel az Egyesült Államokat, amelynek hatóságai azzal vádolják a ZTE-t, hogy tiltólistán szereplő amerikai távközlési termékeket értékesített Iránba. Peking azt állítja, hogy kereskedelmi kapcsolatai Teheránnal nem sértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.

A ZTE-ről, a vezető másik kínai távközlési céggel - a Huaweijel - együtt az amerikai kongresszus hírszerzési bizottságának múlt heti jelentésében az szerepelt, hogy veszélyt jelenthet az amerikai nemzetbiztonságra, ami a cég piaci térnyerésének további korlátozását vetíti előre.