Elkezdődött a Windows Phone 7.8 frissítés terjesztése [Frissítve!]

Farkas Norman, 2012. december 19. 14:12

A Nokia már javában terjeszti a korábban kiadott Windows Phone alapú modellekre szánt szoftverfrissítést, ami rendkívül meglepő, hiszen a Microsoft nemrég azt nyilatkozta, hogy csak 2013 elején indul útjára a várva várt update.

A Nokia az új Lumia modellek piacra dobását követően sem feledkezett meg az előző generációs WP készülékeiről, illetve azok tulajdonosairól. A finn gyártó nemrég egy elégedettség-felmérés keretében fellibbentette a fátylat a WP7.5 rendszerű Lumia modellekre érkező Windows Phone 7.8 frissítés tartalmáról, néhány napja pedig útjára is indította az update-et a Lumia 800 mobilokra.

Ugyan a Lumia 800 WP7.8 frissítése nemzetközileg elérhetővé vált, egyelőre sajnos rejtély, hogy hazánk érintett készülékeire mikor lesz feltelepíthető, ugyanis ez a régiótól és a szolgáltatóktól is függ. Az update egyébként négy részletben érkezik, melyek telepítéséhez csatlakoztatnunk kell telefonunkat a számítógéphez és futtatnunk kell a Zune szoftvert.

A Lumia 800 után nem sokkal bizonyára a testvérei (Lumia 610, Lumia 710, Lumia 900) is megkapják a frissítést.

A Nokiának sikerült meglepnie a felhasználókat, hiszen a Microsoft korábban megerősítette, hogy csak 2013 elejére várható a WP7.5 rendszerű készülékek frissítése. Reméljük, hogy a többi gyártó is követi a finnek példáját, s már idő előtt előrukkolnak a rengeteg újítással kecsegtető szoftverrel.

 

UPDATE: Sajnos kiderült, hogy szó sincs a Windows Phone 7.8 korai terjesztéséről, csupán néhány előszériás Lumia 800 készülékre vált elérhetővé a szoftver tesztverziója Hollandiában és a Távol Keleten. Így tehát továbbra is a Microsoft előrejelzése marad érvényben, miszerint minden WP7 alapú modellre 2013 elején érkezik meg a várva várt frissítés.

 

 

[Forrás: Unwired View]