i9105 Galaxy S II Plus – 105 ezer forintért?

Farkas Norman, 2013. január 28. 15:50

Elérhetővé vált Tajvanban a Samsung Galaxy S II ráncfelvarrt, Android 4.1.2 Jelly Bean operációs rendszerrel piacra dobott változata. Az újdonságért 13 900 tajvani dollárt, azaz körülbelül 105 ezer forintot kell kicsengetni.

Ugyan nemrég hivatalosan is bemutatkozott a Samsung i9105 Galaxy S II Plus, az árcéduláján szerepelő összeg továbbra is rejtély maradt. Egészen idáig. A kütyü ugyanis felkerült a tajvani üzletek polcaira, s a VR-Zone értesülései szerint 13 900 tajvani dollárért, azaz cirka 105 ezer forintért tehetnek rá szert a helyi felhasználók. Egyelőre kizárólag kék színben érhető el a készülék, ám február folyamán megjelenik a fehér változat is.

A fenti összeg egy kicsit magasnak tűnik, hiszen a Galaxy S II Plus nem tartalmaz túl nagy előrelépések a lassan kétéves elődjéhez képest. A készülékben egy kétmagos, 1,2GHz-es Broadcom processzor, 1GB RAM, 8GB belső tárhely, microSD kártyafoglalat, 2 megapixeles előlapi- és 8 megapixeles hátlapi kamera, valamint 4,3 hüvelykes, 800 x 480 pixel felbontású Super AMOLED érintőképernyő és 1650mAh kapacitású akkumulátor teljesít szolgálatot, fedélzetén pedig az Android 4.1.2 Jelly Bean operációs rendszer szaladgál - melyet egyébként a elődmodell is megkapott már egy frissítés képében.

 

 

 

 

 [Forrás: Unwired View]