Intel Silvermont: az Atom processzorok új generációja

Kütyü Magazin, 2013. május 7. 14:05

A minap leleplezett Silvermont háromszoros csúcsteljesítményre, illetve ugyanazon a teljesítményen mérve ötször alacsonyabb fogyasztásra képes, mint az Intel Atom processzormag jelenlegi generációja.

A Silvermont is az Intel jelentős teljesítménynövekedést és hatékonyabb energiafelhasználást eredményező 22 nanométeres háromkapus rendszerchip gyártási technológiájával készül, és ez lesz az alapja számos, még idén érkező újdonságnak. „A Silvermont egy olyan technológiai ugrás, amely számos terméket és piaci szegmenst helyez új alapokra. Az eddigi visszajelzések szerint a 22 nanométeres rendszerchipjeink, köztük a „Bay Trail” és az „Avoton” már most elnyerték a vásárlóink tetszését. A jövőben pedig évenként gyorsíthatunk az alacsony fogyasztású mikroarchitektúra következő generációin” – mondta Dadi Perlmutter, az Intel ügyvezető alelnöke és ügyvezető igazgatója.

A Silvermont mikroarchitektúra az iparágban csúcsnak számító wattonkénti teljesítményre képes. A kiegyensúlyozott konstrukció egy szélesebb dinamikatartományt és zökkenőmentes skálázhatóságot biztosít. Több mérési eredmény szerint a Silvermont háromszoros csúcsteljesítményt, illetve azonos teljesítményen mérve ötször alacsonyabb fogyasztást produkál, mint az Intel Atom processzormag jelenlegi generációja.

 

 

Silvermont: Az új generációs mikroarchitektúra

Az Intel Silvermont mikroarchitektúra tervezése és optimalizálása együtt zajlott az Intel forradalmi 3-D háromkapus tranzisztorokat alkalmazó 22 nanométeres rendszerchip gyártásával. Az iparágban vezető technológia segítségével az Intel jelentős teljesítménynövekedést és hatékonyabb energiafelhasználás biztosítására képes. A Silvermont mikroarchitektúra további főbb jellemzői:

- Új out-of-order végrehajtási motor, mely kiváló szálankénti teljesítményre képes

- Új többmagos és system fabric architektúra, mely nyolc processzormagig skálázható, és amely a rendszer magasabb szintű kiegyensúlyozottsága és reszponzivitása érdekében nagyobb teljesítményt, sávszélességet, alacsonyabb késleltetési értéket és hatékonyabb OoO támogatást biztosít.

- Új utasítások és technológiák, melyek megnövelt teljesítményt, virtualizációs és biztonsági szolgáltatásokat tesznek lehetővé a különféle termékek széles skálájához. Ezen utasítások az Intel meglévő 64 bites támogatására és az Intel architektúra telepített bázisának szélességére épülnek.

- Fejlett energiagazdálkodási képességek, köztük egy új intelligens burst üzemmód, alacsony fogyasztású alvó állapotok (C-states) és az Intel 3-D tranzisztortechnológiáját kiaknázó szélesebb dinamikus tartomány.

- Intel Burst Technology 2.0, mely reszponzivitást és a hatékonyabb energiafelhasználás érdekében skálázhatóságot biztosít, az egymagos vagy többmagos rendszereknek.

Architektúra számítógépek teljes spektrumához

A Silvermont szolgál majd több idén megjelenő 22 nanométeres termék alapjául. A wattonkénti teljesítményérték javulása és az új mikroarchitektúra lényeges növekedést jelent majd az ezekre a processzorokra épülő eszközök teljesítményében és reszponzivitásában.

Az Intel négymagos „Bay Trail” rendszerchipje terv szerint a 2013. karácsonyára érkező táblagépekkel mutatkozik be, és a jelenlegi Intel táblagép-kínálat teljesítményének több mint kétszeresét hozza. A Silvermont rugalmasságának köszönhetően a „Bay Trail” egyes variánsai más szegmensekben, belépőszintű, innovatív kialakítású laptopokban és asztali gépekben is megjelennek majd.

A „Merrifield” chipet év végétől kezdik szállítani, mely a jelenleg generációhoz képest nagyobb teljesítményt és hosszabb akkumulátoridőt biztosít, illetve támogatja a kontextus tudatos és személyes szolgáltatásokat, a webes streameléshez szükséges ultragyors csatlakozást, valamint megnövelt adat-, készülékvédelemmel, illetve személyi adatvédelemmel rendelkezik majd.

Az Intel „Avoton” a mikroszerverekbe, adattároláshoz és felhős szolgáltatások támogatásához (scale-out workloads) nyújt az iparágban egyedülállóan hatékony energiafelhasználást és wattonkénti teljesítményt. Az „Avoton” az Intel második generációs Atom rendszerchipje, mely teljes értékű szerver képességekkel rendelkezik, olyan a vásárlók által igényelt szolgáltatásokkal, mint a 64 bites támogatás, integrált fabric, hibakódjavítás, Intel virtualizációs techológiák és szoftverkompatibilitás.

A „Rangeley” modellt hálózati és a kommunikációs infrastruktúrákba szánják, kimondottan belépőszintű és középkategóriás routerekbe, switchekbe és biztonsági berendezésekbe. Mindkét termék az idei év második felében érkezik.

Ezzel egyidejűleg az Intel az iparágban páratlan fejlesztéseket hajt végre a második generációs, 22 nanométeres csíkszélességű Haswell mikroarchitektúráján, aminek köszönhetően a még idén megjelenő innovatív „kettő az egyben” kialakítású gépekben és más mobil eszközökben alacsonyabb teljesítményszint mellett is elérhetővé válik a teljes PC-s teljesítmény. Az Intel tervei közt szerepel még a 22 nanométeres, adatközpontokba szánt Xeon processzorcsalád frissítését is, amelynek tovább javul a wattonkénti teljesítménye és más szolgáltatásokat is kap majd.