Huawei P6-U06 – Elegancia mesterfokon

Farkas Norman, 2013. május 10. 13:11

Ismét lencsevégre kapták a kínai gyártó 6,18 milliméter vékony újdonságát, mely jó eséllyel pályázik a „világ legpengébb okostelefinja” címre. A készülék nem csak karcsúságával, hanem prémium anyaghasználatával is kitűnik a tömegből, ugyanis szálcsiszolt fémburkolattal büszkélkedhet.

Nemrég adtunk hírt a Huawei Ascend P6-U06 nevű készülékről, mely letaszíthatja trónjáról a karcsú okostelefonok jelenlegi királyaként ismert Alcatel OT Idol Ultrát.

A mindössze 6,18 milliméter vastag, kínai jövevényről most újabb fotók láttak napvilágot, melyekből kiderül, hogy szálcsiszolt fémburkolatot kapott – a belőle sugárzó minőségérzet tehát garantált.

Jó hír, hogy a gyártó nem csak külső megjelenés frontján tette kívánatossá a készüléket, hanem a belbecsre is kellően odafigyelt. Erről tanúskodik, hogy a P6-U06 négymagos, 1,5GHz-es processzort, 2GB RAM-ot, 8GB belső tárhelyet,egy microSD és két SIM kártyafoglalatot kapott, fedélzetén pedig az Emotion UI 1.6 kezelőfelülettel felturbózott Android Jelly Bean rendszer teljesít szolgálatot.

A pengevékony csúcsmobil várhatóan június 18-án, Londonban mutatkozik be a nagyközönségnek, piaci premierjének dátuma egyelőre ismeretlen.

 

 

 

 

[Forrás: Engadget]