Ouya játékkonzol – olcsó és kelendő

Czipperer Dia, 2013. június 26. 11:06

Nagy siker övezi az Ouya játékkonzolt, amely megjelenése bár kicsit késett a várthoz képest, ám így is nagyon kelendő. Az Amazon készletek már el is fogytak.

Az ár biztos nagyban hozzájárult ahhoz, hogy máris elkapkodták az Amazonról, ugyanis száz dollárért árulják. Az sem vetette vissza népszerűségét, hogy eredetileg június 4-én jelent volna meg a piacon, ám majdnem egy hónapos csúszással tegnap debütált.

Már tavaly feltűnt a színen a játékvezérlő a Kickstarteren, ahol a vártnál jóval több támogatást gyűjtöttek össze. Így egy év után már meg is érkezett, kb. 180 játékkal és Android operációs rendszerrel a fedélzetén. 

Hihetetlen, hogy egy nap elég volt neki ahhoz, hogy meghódítsa az Amazont, pedig nem is a legnépszerűbb, hanem inkább olcsó játékok találhatók rajta. Ám a cég azt ígérte, a jövőben bővítik a játékok körét.

A hírek szerint nem fogytak ki teljesen a készletek, a GameStop, Target, Game, Best Buy üzletekben még kapható. És bár sem ár, sem felszereltség tekintetében nem tekinthető igaz versenytársnak a nagyokkal szemben, de sokak számára jó alternatíva lehet.

 

Főbb jellemzők: 

Forrás: Engadget.com, Yahoo.com