Google és Nestlé együttműködés – érkezik az Android 4.4 KitKat

Czipperer Dia, 2013. szeptember 4. 11:46

A Google megerősítette, hogy hamarosan érkezik az Android operációs rendszerének legújabb verziója, de nem a sokat hangoztatott Key Lime Pie lesz az. Az új, 4.4-es verzió a Nestlé híres csokijáról kapta a nevét.

A cégóriás közzétetette sikerét, méghozzá, hogy jelenleg már 1 milliárdnál is több androidos készülék van használatban. Ez igazán jelentős előrelépés, egy év alatt sikerült duplázniuk ezen a téren. Emellett megerősítették legújabb Android verziójuk megjelenését is, amely neve eltér a korábbi névadási gyakorlatoktól.

A Google a svájci Nestlével kötött megállapodást, amelynek eredménye, hogy a cég KitKat csokijáról nevezik el Android operációs rendszerük legújabb változatát, amely az Android 4.4 KitKat névre hallgat majd.

A két célja mindössze annyi volt ezzel, hogy valami vicces és váratlan dolgot érjenek el. A váratlan biztosan bejött, hiszen az eddigi Android verziók szokványos elnevezést kaptak, egytől-egyig köznevek, mint a Cupcake, Eclair, Ice Cream Sandvich, Yelly Bean. Hát, lássuk be, a KitKat igencsak kilóg a sorból. Az pedig, hogy szórakoztató lesz-e az embereknek, majd meglátjuk.

Mindenesetre KitKat most 50 millió olyan csokoládét értékesít majd a közeljövőben, amelyeken a híres Android kabalafigura szerepel. Ezek 19 országban elérhetők lesznek a fogyasztók számára, többek között az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Japánban, Indiában, Oroszországban és Brazíliában.

 

 

A 4.4 KitKat weboldal már létezik a hivatalos Android oldalon. Sajnos, egyelőre több információt nem lehet tudni a rendszerről.

 

 

Forrás: Unwiredview.com