Az olcsó mobilokon is gyors lesz a KitKat

Farkas Norman - 2013. október 31.

A Google úgy alkotta meg az Android hamarosan debütáló 4.4 KitKat verzióját, hogy az 512MB RAM-mal szerelt készülékeken is zökkenőmentesen elfusson. Az új rendszer emellett a szenzorok támogatását is magában hordozza, ami révén új teret nyit meg a viselhető kütyük számára.

Újabb infók kerültek napvilágra a Google mobil operációs rendszerének hamarosan megjelenő verziójáról, az Android 4.4 KitKatről. Főként az alacsony árú, visszafogott hardverrel szerelt készülékekhez és a viselhető mobil eszközökhöz kötődnek a rendszer  legjelentősebb újításai.

A Google állítólag olyan mértékű optimalizálást hajtott végre a KitKat megalkotásakor, hogy az még a gyenge felszereltséggel megáldott, például 512MB RAM-mal rendelkező okostelefonokon is akadás nélkül tud futni. Ez nemcsak azok számára jó hír, akik nem szeretnének mélyen a zsebükbe nyúlni egy új androidos mobil vásárlásakor, hanem az egész Android ökoszisztémára pozitív hatással van, hiszen a rendszer töredezettségének csökkenését hozza magával. Így az olcsóbb droidok is részesülhetnek frissítésben, s valószínű, hogy emiatt kelendőbbé is válnak, legalábbis azok a felhasználók biztos, hogy bátrabban vásárolnak majd ilyen modelleket, akiknek fontos a naprakész szoftver és igazán korrekt, frissítésekkel járó terméktámogatásra vágynak. (Eddig ugyanis gyakran az elavult hardver miatt nem adtak ki több frissítést telefonjaikra a gyártók.)

 

 

A kiszivárgott anyagok arra is fényt derítettek, hogy a 4.4 KitKatbe integrálták a szenzorok (például lépésszámláló) támogatását, ami lehetővé teszi, hogy a viselhető kiegészítők funkcionalitása szélesebb spektrumon mozoghasson.

A fentiek mellett a vállalat az NFC-ben rejlő lehetőségek fokozott kiaknázása, az akkumulátor üzemidő javítása és a kijelző praktikusabb használhatósága felé is lépéseket tett a fejlesztés során.

Az Android 4.4 KitKat megjelenéséről egyelőre nincs pontos információ, de a várakozások szerint ma vagy holnap megismerkedhet vele és a Nexus 5 mobillal is a nagyközönség. Sokak szerint ma este lepleződik le teljes valójában az új rendszer, ami nem lenne meglepő, péládul az alábbi „varázslatos” kis reklám haloweeni zenéje is erre utal.

 

 

 

 

[Forrás: Engadget]

Vissza