Bemutatkozott – és már el is fogyott – a Microsoft Band okoskarkötő

Farkas Norman - 2014. október 31.

A redmondi szoftveróriás tegnap bemutatta és piacra dobta saját fejlesztésű okoskarkötőjét, amely 199 dollárért olyan erős eszköztárat kínál, ami a kategória egyik éllovasává teszi. Nyilván ennek köszönhető az újdonság gyorsan jött népszerűsége, ami révén máris kifogytak az első készletek.

Mivel már korábban felbukkantak a hozzá kapcsolódó egészségmegőrző és mozgáskövető programok a különböző alkalmazásboltokban (pl. Mac App Store, Google Play Áruház, Windows Phone Áruház), nem volt annyira meglepő, hogy tegnap bemutatkozott a redmondiak első viselhető okoseszköze, a Microsoft Band. A csuklón hordható kütyü a már piacon lévő modellek közül leginkább a Samsung Galaxy Gear Fithez hasonlít, de keskenyebb érintőkijelzője miatt inkább tekinthető okoskarkötőnek, mint okosórának. A kütyü tehát főként a fitneszre kihegyezett kiegészítők (pl. Nike FuelBand SE) konkurense, nem pedig a méretesebb megjelenítővel rendelkező készülékeké.

 

Képernyőképek az androidos Microsoft Health alkalmazásból, amely a Microsoft Banddel karöltve működik.

 

 

A minimalista és egyben modern stílusú eszköz képes megfigyelni alvásciklusainkat, számlálni a mozgás során elégetett kalóriákat, valamint pulzusmérőt, lépésszámlálót és GPS modult is tartalmaz. Utóbbi jelenléte miatt akkor is hatékonyan tud követni bennünket például futás során, ha otthon hagytuk a mobilunkat. A karkötő mindemellett érzékeli a bőrünk hőmérsékletét, beépített mikrofonjának köszönhetően pedig kommunikálhatunk rajta keresztül Cortanával. Ezzel a lehetőséggel természetesen csak a Windows Phone felhasználók élhetnek, hiszen kizárólag a Microsoft mobil rendszerén szolgál az említett virtuális asszisztens.

A Cortanához kapcsolódó korlátozás még megbocsátható a Microsoftnak, hiszen a Band egyéb funkció elérhetők a WP mellett iOS és Android platformon is. A kiegészítő Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál okostelefonunkkal vagy táblagépünkkel, és az adott rendszernek megfelelő alkalmazással hozhatjuk ki belőle a legtöbbet. A karkötő a fejlett mozgáskövető funkciókon túl értesítési felületként is tud szolgálni: apró kijelzőjén megjeleníti hívásainkat, üzeneteinket is.

A Microsoft szerint 48 órás üzemidőt produkál egy feltöltéssel az újdonsága, ami egész jól hangzik ahhoz képes, hogy csak egy 100mAh kapacitású akkumulátor került bele.

A Band a bejelentését követően elérhetővé vált a Microsoft Egyesült Államok-beli boltjaiban 199 dolláros kezdőárral. A fenti sorokban kifejtett, igen jól csengő szolgáltatáskínálat és a barátságos árcédula tükrében nem csoda, hogy a készüléket rögtön elkapkodták, az első készletek máris kifogytak.

Te adnál egy esélyt a Microsoft első viselhető kiegészítőjének?
 

 

[Forrás: Übergizmo]

Vissza