LG: elindult a hajlított kijelzők sorozatgyártása

Farkas Norman - 2013. október 8.

Az LG friss közleménye szerint kezdetét vette a fokozott teherbírású flexibilis AMOLED megjelenítők sorozatgyártása. Az innovatív kijelzőt használó mobilokkal sajnos csak 2014-ben találkozhatunk az üzletekben.

A kisebbik dél-koreai gyártó nemrég kiadott egy közleményt, melyben hivatalosan megerősítette, hogy elindult a hordozható eszközökbe szánt, hajlított AMOLED kijelzők sorozatgyártása. A műanyag hordozóréteggel készülő, s ezáltal kiemelkedő ellenálló képességű panelek alkalmazásával egyszerre nyílik lehetőség strapabíró és rendhagyó formájú okostelefonok létrehozására.

Üröm az örömben, hogy a várakozásokkal ellentétben csak 2014-re várhatók az első flexibilis kijelzővel szerelt készülékek, így a pletykák kereszttüzében álló, 6 hüvelykes G Flex is.

 

 

Érdekesség, hogy az LG új akkumulátor technológiákkal is kísérletezik, melyekről szintén megosztott néhány információt.

Az úgynevezett lépcsős akkumulátor esetében a holttér maximális kitöltésével érnek el kapacitás növekedést. E megoldás a G2 esetében 16 százalékkal növelte meg a teljesítményt, ami a telefon üzemidejét tekintve plusz 3 órát jelent. A gyártó most tovább szeretné fejleszteni a technológiát: 3, illetve 4 lépcsős akkumulátorok létrehozásán dolgozik, melyek révén még több szuflát tud ugyanakkora helyre tömöríteni.

A hajlított akkumulátorok – ahogy nevük is sugallja – formájukkal tűnnek ki hagyományos társaik közül. A különleges kialakítású telepekkel a flexibilis kijelzőkkel szerelt modellekben (pl. G Flex) találkozhatunk majd.

A kábel-akkumulátorok felettébb izgalmasak, hiszen vízállóak, rugalmasak, s ezáltal rendkívül sokoldalúan alkalmazhatók a mobil eszközökben, sőt akár a ruhákban is. Hátrányuk, hogy kevés energiát képesek tárolni és csak alacsony feszültségen működtethetők a melegedés elkerülése érdekében. Az LG kábel-akkumulátorai még tesztelési fázisban vannak, s a jelenlegi állás szerint még legalább egy évet várni kell, mire megérnek a sorozatgyártásra.

 

 

 

[Forrás: Engadget, Unwired View]

Vissza