Bemutatkozott a Lenovo Vibe Z

Farkas Norman - 2013. november 13.

A Lenovo hivatalosan is lerántotta a leplet új csúcsmobiljáról, mely négymagos Snapdragon 800 processzorral, Full HD kijelzővel és LTE modemmel áll a felhasználók rendelkezésére, sőt egy „okostokot” is kapott.

A várakozásoknak megfelelően a Lenovo bemutatta új csúcsmodelljét, mely a Vibe Z nevet kapta. A négymagos Snapdragon 800 processzorral meghajtott androidos készülék WCDMA (3G), CDMA200+GSM (a China Telecom számára) és LTE (nemzetközi verzió) modullal szerelt változatban is elérhető lesz. A telefon előlapján egy 5,5 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel felbontású érintőkijelző terül el, hátlapján pedig egy 13 megapixeles, dupla LED villanóval segített kamera csücsül.

Érdekesség, hogy a kínai gyártó egy Smart Covert (okostokot) is biztosít az újdonsághoz, mely a Samsung S-View Cover nevű kiegészítőjéhez hasonlóan lehetővé teszi, hogy csukott állapotban, a kijelző feloldása nélkül is látható legyen néhány fontos információ a felhasználó számára.

A Lenovo kínai oldalán hamarosan előrendelhető lesz a Vibe Z, ám azt nem tudni, hogy pontosan mikor és milyen árcédulával lesz elérhető a mobil. Sajnos egyelőre az is rejtély, hogy mikorra várható a készülék premierje a nyugati országokban.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza