Kisebb lesz a női iWatch, mint a férfi

Farkas Norman - 2013. november 13.

A legfrissebb infók szerint az Apple két méretben szeretné piacra dobni jövőre okos karóráját, az iWatch-t: a hölgyek számára 1.3, a férfiaknak pedig 1.7 colos kijelzővel szerelt kütyüt kínálna.

A Display Search elemzője, David Hsies – aki egyébként többször is pontosan megjósolta a később bemutatkozó iKütyük tulajdonságait – úgy gondolja, hogy az Apple nem egy, hanem két különöző méretben kívánja piacra dobni okos karóráját. Ennek megfelelően lesz egy hölgyeknek szánt, 1.3 colos kijelzővel szerelt iWatch és egy férfiak karjára szabott, 1.7 hüvelykes verzió is.

Egészen egyedi megoldás a mostanság divatba jött viselhető kütyük piacán, hogy az egyes változatokat nemek szerint különböztetik meg, de ha jobban belegondolunk, teljesen logikus az Apple megközelítése, hiszen egy átlagos férfi csukló vastagabb egy női csuklónál, tehát értelemszerűen egyikhez jobban illik a nagyobb, a másikhoz pedig a kisebb óra.

Úgy tűnik tehát, az Apple hű maradt magához, s ismét megmutatta a konkurenseinek, hogy milyen alapvető dologról feledkeztek meg, amikor meglakottak okosóráikat.

 

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza