2014 elején érkezik a ZTE első okosórája

Farkas Norman - 2013. november 25.

A kiemelkedő ár/érték arányú készülékeiről ismert kínai gyártó közleményében számolt be terveiről, melyek szerint 2014 első negyedévében piacra dobja elő okos karóráját.

A ZTE november 17-én kiadott közleményéből kiderül, hogy a gyártó abszolút pozitív jövőképet lát maga előtt, amelyben a viselhető eszközök és a felsőkategóriás okostelefonok egyaránt jelentős szerepet játszanak.

A CCS Insight előrejelzése szerint a viselhető kütyük piacán valóságos nyüzsgés veszi majd kezdetét, amint csökkennek az ebbe a szegmensbe szánt termékek árai. Emiatt ugyanis rendkívüli mértékben megnőhet a kereslet, így 2015-ben az eladások elérhetik a 100 milliós nagyságrendet. Ezen felbuzdulva a ZTE mielőbb be kíván szállni az okosóra piacra. He Shiyou, a gyártó alelnöke azt nyilatkozta a Financial Timesnak adott interjújában, hogy cége 2014 első negyedében piacra dobja első viselhető eszközét egy okos karóra „személyében”, s a továbbiakban folytatják a hasonló készülékek fejlesztését, azaz valamivel később akár egy okos szemüveggel is előrukkolnak majd. Egyelőre semmilyen konkrét információ nem áll rendelkezésre a jövevényről, de több, mint valószínű, hogy egy Android rendszerű masináról van szó.

A vezető azt is elárulta, hogy az idén leszállított ZTE készülékek 70%-a okostelefon volt, s továbbiakban is hanyagolni fogják a „butamobilok” szegmensét, s még nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a nagy tudású, erősebb hardverrel megáldott telefonokra.

A vállalat célja, hogy 3 év alatt dobogós helyet érjen el a világ okostelefon gyártóinak rangsorában (jelenleg az Apple, a Samsung és a Huawei áll az élen). Ennek megvalósítását nemcsak a viselhető eszközök bevezetése, illetve az ütősebb okostelefonok előtérbe hozása által kívánják elérni, hanem új, a Windows Phone platformot képviselő készülékek piacra dobásával is. He ugyanis elmondta, hogy bár nem voltak biztosak magukban, a Microsofttal való tárgyalások után egyértelművé vált számukra, hogy számíthatnak a szoftveróriás támogatására. S mivel még szélesebb közönséget érhetnek el WP modelleket is tartalmazó portfóliójukkal, nem vacilláltak tovább a döntésen.



 

[Forrás: ZTE]

Vissza