Ilyen az Xperia Z2 felülete

Farkas Norman - 2014. január 22.

Napvilágra került egy csokornyi képernyőfotó, melyek a Sony következő nagyágyújának kezelőfelületét mutatják be. A dolog érdekessége, hogy a Sirius kódnevű Xperia Z2 nem is a képeken látható rendszerrel kerül majd piacra, hanem a friss és ropogós Android 4.4. KitKattel.

A napokban megjelent egy sor élőfotó a Sony Mobile World Congressen bemutatkozó zászlóshajójáról, amely a D6503 azonosítót viseli. A Sirius kódnevű, s vélhetően Xperia Z2 néven piacra kerülő okostelefont ismét lencsevégre kapták, ám ezúttal „belsejét”, pontosabban kezelőfelületet ismerhetjük meg egy csokornyi képernyőfotón keresztül.

Az alábbi galériában megtekinthető képek az XDA Developers fórum ugyanazon tagjától származnak, aki korábban közzétette a S6503 dizájnját bemutató fotókat. Itt érdemes megjegyezni, hogy az emberünknél lévő készülék nem végleges kiadás, mivel fedélzetén az Android 4.3 Jelly Bean operációs rendszer fut, a Sony pedig Android 4.4 KitKattel dobja majd piacra újdonságát. Persze ettől függetlenül árulkodhatnak olyan felületbeli újításokról a képek, amelyek a frissebb rendszerből is visszaköszönnek majd.

 

 

Ami az Xperia Z2 hardverét illeti, több forrásból is megerősítést nyert egyes komponensek jelenléte. Szinte biztos például, hogy a készülék meghajtásáról egy Snapdragon 800 (MSM8974-AB) processzor gondoskodik, amit Adreno 330 grafikus gyorsító és 3GB RAM egészít ki. A telefon kijelzőjét korábban 5,2 hüvelykesre saccolták, s a screenshotok megerősítik ezt. Cirka 4,9 hüvelykes terület jut képnek, a maradék sávot pedig a virtuális gombok foglalják el, így valóban egy 5,2 colos, Full HD felbontású panelről beszélhetünk.



 

[Forrás: Xperia blog]

Vissza