HTC: az észak-amerikai csúcsmodellek két évig kapnak frissítéseket

Farkas Norman - 2014. február 17.

A tajvani gyártó a Redditen árulta el a kíváncsi felhasználóknak, hogy milyen hosszú szoftveres támogatást kínál az Észak-Amerikában kiadott felsőkategóriás okostelefonjaihoz.

A HTC nemrég tartott a Redditen egy AMA (Ask Me Anything – Kérdezz bármit) fórumot, ahol a felhasználók bátran feltehették neki kérdéseiket. Amikor a készülékek szoftverfrissítései kerültek szóba, a gyártó azt mondta, hogy a frissítések elkészítése túl sok erőforrást kíván, ezért képtelen orvosolni a korábbi hiányosságokat, de most elkötelezte magát amellett, hogy az új, észak-amerikai csúcsmodelleket kiadásuk dátumától fogva két évig ellátja Android update-ekkel.

Bár első hallásra nagyon jól hangzik a válasz, kicsit zavaros, hiszen frissítések alatt érthetik a szimpla hibajavításokat is, melyekkel nem felétlenül jutunk frissebb rendszerverzióhoz. A 2 éves támogatás zene füleinknek, csak épp az is benne van a pakliban, hogy az új Android verziók megjelenését nem követi szorosan a HTC, csak hébe-hóba ad ki egy-egy frissítést – s így 2 év támogatás ide vagy oda, nem leszünk elájulva a törődéstől.

Ha a One X és One X+ esetét is belevesszük a történetbe, még zűrösebb képet kapunk, hiszen utóbbi modell kevesebb, mint két éve jelent meg, a gyártó pedig már egy ideje szétkürtölte, hogy marad a fedélzetén az Android 4.2, s nem kap több frissítést.

Mindent összevetve kíváncsisan várjuk, vajon a HTC állja-e majd a szavát, s tényleg jobban oda fog figyelni a készülékek szoftveres támogatására, vagy folytatódik a későn és ritkán érkező update-ek, illetve az idő előtt támogatás nélkül hagyott mobilok kora.

 



 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza