Google fanok meghekkelték a Nokia X-et – a finnek örülnek a dolognak

Farkas Norman - 2014. március 3.

Alig pár nappal az androidos Nokia X sorozat bemutatása után megoldották az XDA Developers fórum lelkes tagjai, hogy a készülékeken a Microsoft szolgáltatásai helyett a Google termékei fussanak. Több kérdés is felmerült, például miért volt ilyen könnyű feltörni a kis Nokiákat, illetve miért fejezték ki örömüket a finn gyártó fejlesztői, amikor megtudták a hírt.

Az idei Mobile World Congress egyik legjelentősebb mozzanataként emlékezhetünk a vissza az Android rendszerű Nokia X sorozat (tagjai: Nokia X, Nokia X+ és Nokia XL) bemutatójára. A belépőszintet képviselő trió fedélzetén ugyan az Android teljesít szolgálatot, azt a gyártó jelentős mértékben átalakította, s a Google szolgáltatásai helyett a Microsoft megoldásait használja. Ez nyilván szemet szúrt a zöld robot rajongóinak, akik már alig várták, hogy megérkezzenek a piacra a Nokia első androidos kütyüi. Az XDA Developers fórumon akadtak olyan lelkes tagok is, akik tettre készen várták a mobilokat, hogy kedvük és igényeik szerint átalakítsák a szoftverüket.

Így sikerült a Nokia X sorozat bemutatója után néhány nappal előállni a megoldással, ami némi hekkelés révén használhatóvá teszi a Google szolgáltatásait a Nokia okostelefonjain – s ezzel idejekorán elvághatja a Microsoft termékek pályafutását a platformon.

A Nokia X meghekkelt fejlesztői változatán fut a Google Play Áruház, a Google Now launcher és a Google alkalmazások zöme is (Hangouts, Maps, Gmail). Érdekesség, hogy a fórumozók szerint csupán néhány egyszerű lépésből állt a módosítások végrehajtása, azaz a Nokia emberei nem igyekeztek megnehezíteni a készülékek feltörését.

Az előző bekezdés máris felvet néhány kérdést, melyekre választ adtak a történések: miután megtudták a nokiások, hogy sikerült Google-baráttá tenni a Nokia X-et, örömüket fejezték ki, mintha már várták volna az „áttörést”.

 

 

Mint tudjuk, a Nokia okostelefon üzletága heteken belül teljes egészében a Microsoft zsebében lesz, nyilván ezért érkezett a Nokia X sorozat androidos mobil létére a Microsoft szolgáltatásaira kihegyezve. A Nokia fejlesztői valószínűleg egyetértenek azokkal a felhasználókkal, akik szerint a Google operációs rendszere csak a Google szolgáltatásaival lehet teljes, avagy pusztán a piaci verseny miatt nem célszerű kevesebb tudással és szolgáltatással piacra dobni egy okostelefont.

 

 

[Forrás: The Verge]

Vissza