Samsung NX30 – kompakt mindenes, prémium objektívekkel

Farkas Norman - 2014. március 7.

A Samsung tegnap mutatta be hazánkban az amatőrök és profik számára egyaránt izgalmas NX30 kompakt rendszerkamerát, mely kiemelkedő gyorsaságú, másodpercenként kilenc képet rögzítő sorozatfelvételre képes.

Januárban, a CES 2014 során mutatkozott be a nagyvilágnak a Samsung legújabb kompakt rendszerkamerája, az NX30, amely széles eszköztárával, hibrid autofókusz rendszerével, gyorsaságával és hordozhatóságával próbál versenybe szállni a tükörreflexes gépek ellen a felhasználók kegyeiért – legyen szó akár amatőrökről, akár profikról.

 

 

A készüléket tegnap a sajtó hazai képviselői is megismerhették közelebbről az etyeki Korda Stúdióban megszervezett sajtóesemény keretein belül. Természetesen mi is részt vettünk a bulin, ahol nemcsak az NX30 képességeivel, hanem a filmezés rejtelmeivel is találkozhattunk.

A fényképezőgép és az objektívek bemutatása után meglátogattuk a New York-i utcát, majd bejártuk a filmpark egyik legizgalmasabb részét, ahol a különféle filmezési technikák és eszközök vártak ránk, mint például a Green Box technika.

 

 

Miért olyan nagy szám az NX30?

A már Magyarországon is kapható fényképezőgépben egy 20,3 megapixeles APS-C CMOS szenzor kapott helyet, amit a Samsung NC AF System II egészít ki. Ez egy hibrid autofókusz megoldás, amely a kompakt gépekben megszokott, pontos, ugyanakkor nem túl gyors kontrasztmérés-alapú AF mellett a tükörreflexes fényképezőkben használatos, szélsebes, de kevésbé pontos fázismérés-alapú AF egységet is tartalmaz. A két technológiát ötvözve az NX30 gyorsan és pontosan fókuszál, s ezzel számos konkurens termék fölé emelkedik. A fényképezőgép 1/8000 másodperces zársebességgel és 9 kép/másodperces sorozatfelvétel funkcióval büszkélkedhet, így tuti, hogy nem szalasztunk el vele egyetlen fontos pillanatot sem.

A gép DRIMeIV képfeldolgozó processzora lehetővé teszi, hogy 60fps sebességgel rögzítsünk 1080p Full HD videókat, ráadásul a szenzor ISO100-25600 között állítható, így gyenge fényviszonyok között is érdemben rögzíthetünk felvételeket. A kézremegés és a mozgás kiküszöbölésére az OIS Duo nyújt megoldást, az OLED Color technológia pedig kontrasztos, élethű és élénk színekkel operáló képek rögzítését teszi lehetővé.

Említést érdemel az NX30 2,359 képpontos elektronikus keresője is, amely 80 fokban dönthető a sokoldalú használhatóság érdekében, például a tömeg fölött is könnyen fotózhatunk a segítségével. A készüléket egy forgatható és dönthető, 3 colos Super AMOLED érintőkijelzővel is felszerelték, így használata még intuitívabb és egyben egyszerűbb is a kreatív fotósok örömére.

A 3,5 mm-es mikrofon bemenettel szerelt géppel Full HD szereó videók is rögzíthetők, a felvétel közben pedig látható a hangminőséget jelző Audio Level Meter. A hab a tortán, hogy az NX30 HDMI live stremingre is használható, ebben az esetben max. Full HD felbontással, 30fps sebességgel tud dolgozni.

Természetesen a készülék beállításai (pl. záridő, rekesz) személyre szabhatók, erről a Samsung i-Function és gombok újraprogramozását is lehetővé tévő iFunction Plus rendszerek gondoskodnak.

Nem csak ügyes, okos is

A Samsung nem felejtette el belepakolni a legjobb okos funkciókat a készülékbe. Így az elkészült mesterműveket játszi könnyedséggel oszthatjuk meg a közösségi hálókon, vagy küldhetjük el őket barátainknak, esetleg vetíthetjük ki a nagyképernyős tévénkre, hogy újra átéljük az emlékezetes pillanatokat.

Van WiFi és NFC is, utóbbi a Tag & Go funkcióval kiegészülve segít abban, hogy egy érintéssel átmásolhatjuk a tartalmakat NFC-képes okostelefonokra vagy táblagépekre. Erre szolgál egyébként a Photo Beam szolgáltatás is. Az ún. MobileLink segítségével egyszerre akár 4 másik készülékre továbbíthatjuk a felvételeket, az AutoShare pedig automatikusan áttölti őket a kiválasztott okostelefonra. Akad Dropbox is a gépen, így rögtön felhő tárhelyünkre is feltölthetjük a videókat, képeket.

Izgalmas funkció a Remote Viewfinder Pro is, melynek segítségével okostelefonunkról irányathatjuk az NX30-at.

Mennyibe kerül?

A Samsung NX30 már kapható hazánkban. Az alapcsomagban megtalálható a gép mellett a18-55mm F3.5-5.6 objektív is, így 294 900 forintot kell kicsengetni érte. Ez az összeg nyilván nem alacsony, de cserébe egy valóban sokoldalú, könnyen hordozható, borzasztóan egyszerűen használható gépet kapunk, amellyel kiemelkedő minőségű képeket és videókat rögzíthetünk.

 

A Samsung NX 30-ról szóló sajtóközleményt itt találod, a készülékhez kapcsolódó objektívekről és árukról pedig a következő oldalon olvashatsz.

 

Vissza