Az LG L Series II készülékei is megkapják a KNOCKon funkciót

Kütyü Magazin - 2014. március 29.

Az LG G2-nél debütált, a kijelző be- és kikapcsolására használatos KNOCKon funkció kiváló visszajelzéseket kapott, így nem csoda, hogy a gyártó kiterjeszi elérhetőségét az LG Optimus L1 II, L3 II, L4 II, L5 II és az L7 II modellekre. Ezekre az okostelefonokra szoftverfrissítés után automatikusan alapfunkcióként kerül fel a KNOCKon.

A KNOCKon az LG G2 eszközön mutatkozott be, mint az okostelefon be- és kikapcsolásának egyszerű módja (dupla koppintással a kijelzőn), mivel a bekapcsoló gomb a készülék hátuljára került. Ezt követően a KNOCKon a G Pad 8.3 táblagépen is megjelent, majd a G2 hátsó gombelhelyezését megöröklő G Flex hajlított okostelefonba is bekerült. Ez a funkció olyan jó visszajelzéseket kapott, hogy az LG úgy határozott, hogy ezt a csúcskategóriás funkciót a felhasználók szélesebb rétegei számára is elérhetővé teszi, hogy minél többen élvezhessék ezt a kényelmi szolgáltatást. A hazai piacon kapható L SeriesII sorozatának tagjainál szoftverfrissítés után válik alapfunkcióvá a KNOCKon.

„Az LG által kifejlesztett KNOCKon kiváló példája annak, mi történik, amikor a mobiltechnológia csúcsmegoldásait felhasználó-központú szemlélettel ötvözzük. Soha senki nem gondolt arra, hogy a bekapcsoló gombon is van mit fejleszteni, amíg mérnökeink elő nem álltak az ötlettel, hogy maga a kijelző is szolgálhatna bekapcsoló gombként” — mondta el Piro Péter, az LG Electronics magyarországi mobilkommunikációs üzletágának értékesítési vezetője.

 

 

Vissza