Bradley Timepiece karóra – vakoknak tervezve

Farkas Norman - 2014. április 10.

Egy nemesen egyszerű szituáció ihlette a kifejezetten vakok számára tervezett Bradley karórát, mely speciális felépítésének köszönhetően tapintás révén is elárulja a pontos időt viselője számára.

2011 szeptemberében pattant ki Hyungsoo Kim fejéből az ötlet, hogy készít egy karórát vakok számára. A tervező épp a Massachusetts-i Technológiai Intézetben volt egy előadáson, amikor megkérdezte tőle a mellette ülő vak hallgató, hogy mennyi az idő. Ez az egyszerű szituáció ihlette a Bradley Timepiece-t, ami egyébként egy aranyérmes paralimpikon után kapta nevét, aki korábban Afganisztánban vesztette el látását.

A Bradley roppant érdekes eszköz, hiszen amellett, hogy speciális kialakítása miatt már puszta tapintás alapján leolvasható róla a pontos idő, jól is néz ki – függetlenül attól, hogy viselője erről inkább a környezetéből kapott visszajelzések alapján vehet tudomást.

A kör alakú titán számlap nagyon vonzza a tekintetet, pedig számok helyett csak vonalak és egy, a 12-est megformáló háromszög emelkedik ki a síkból. Középen van egy kör alakú bemélyedés, ahol egy golyó mozog, melynek helyzetéből a percek számát tudjuk meg. Az óra szélén is fut egy mélyedés, – így a kütyü úgy néz ki, mint egy pilóta keksz töltelék nélkül – s az ebben futó golyó mutatja meg, melyik órában járunk.

 

 

 

 

[Forrás: Übergizmo]

Kulcsszavak: óra, karóra, vak, kütyü
Vissza