LG G3 – július elejétől a piacon?

Farkas Norman - 2014. április 17.

A vártál korábban mutatkozhat be és kerülhet fel az üzletek polcaira a kisebbik dél-koreai gyártó idei zászlóshajója, a G3. A készülék állítólag 5,5 hüvelykes 2K felbontású kijelzővel érkezik, ami mellé felsorakoznak az LG olyan remek megoldásai, mint a kétkoppintásos kijelzőfeloldás és a hátlapba épített gombok.

Úgy látszik, az LG egy kicsit belehúzott, már ami a készülékbejelentések ütemét illeti: koreai források szerint a vállalat a vártnál korábban, június végén mutatja be 2014-es nagyágyúját, a G3 okostelefont. További jó hír, hogy a készülék ezután nem sokkal, július elején meg is jelenik a piacon.

Jelenleg nem sok infó áll rendelkezésünkre a jövevényről, de az eddigi mendemondák szerint felülmúlja majd más „nagy gyártók” zászlóshajóit (pl. a Galaxy S5-öt), mivel előlapján egy 5,5 hüvelykes, 2560 x 1440 pixel felbontású (2K) érintőkijelző terül el, villámgyors működéséről pedig egy Snapdragon 801 vagy 805 processzor gondoskodik 3GB RAM társaságában. Az LG G3 képalkotás terén is kiemelkedő képességekkel dicsekedhet – hátlapi kameráját állítólag optikai képstabilizátorral vértezték fel. A telefon sikeréhez a csúcs hardver mellett a G2-ben megismert praktikus funkciók jelenléte is hozzájárulhat – elég csak a kétkoppintásos vagy koppintó kód (Knock Code) általi feloldásra vagy a hátlapba integrált gombokra gondolni.

Egyelőre nem tudni, milyen külső társul a fent boncolgatott tudáshoz, de az @Evleaks jóvoltából napvilágra került egy sajtófotó a japán KDDI szolgáltatónál megjelenő LG isai FL csúcsmobilról, amely sokak reményei szerint hasonlít a G3-ra.

 

LG isai FL – vajon hasonlít majd rá a G3?


 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza