Európán kívül debütál az első Samsung Tizen mobil

Czipperer Dia - 2014. május 13.

Egyre közelebb van az első Samsung Tizen telefon érkezése. A The Wall Street Journal számolt be arról, hogy Oroszországban és Indiában mutatkozik be először a készülék, amelyről a Tizen Developer Conference-n hullik le a lepel júniusban.

Ha minden igaz, júniusban landol a piacon az első Tizen mobil a Samsung műhelyéből. A The Wall Street Journal szerint nem az európai régióban kezdi meg hódító útját: elsőként Oroszországban és Indiában mutatkozik be a telefon.

Az orosz kiadás egybeesik majd a Tizen Develeoper Conference-szel (fejlesztői konferencia), amelyet San Franciscóban tartanak júniusban. A lap szerint a Samsung Oroszországban is tart majd egy nyitóeseményt.

A Samsung tehát olyan regiókban próbál szerencsét, ahol lát is potenciált abban, hogy pozitívan fogadják majd ezt az új irányt, méghozzá az olcsóbb mobilok iránt fogékony országokat veszi célba, mint például Oroszország és India. Ezeken a piacokon már erős jelenléttel rendelkezik a vállalat, és számos olyan embert meg tudnak célozni az új mobillal, akik még nem rendelkeznek okostelefonnal.


Az első Tizen mobil igen sokat várat magára, már 2012 óta tervben van a kiadás, amely 2013-ra tolódott, ám végül ebből sem lett semmi. Többen is „elfordultak” a Samsungtól: a NTT DoCoMo és az Orange is úgy döntött, nem adja ki végül az Intel és a Samsung közös fejlesztésű platformján alapuló mobilt.

A Tizennel egészen új irányok nyílnak meg a Samsung előtt: egy jó lehetőség, hogy végre saját platformot építsenek. Ez nem pusztán azért fontos, mert a Google ezt nem hagyja nekik – bár továbbra is az Android lesz a fő irányvonal –, hanem ezzel felépíthetik saját alkalmazás ökoszisztémájukat, melyből profitálhatnak.

 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza