Sony Xperia Z3 – a legvékonyabbak egyike

Czipperer Dia - 2014. június 6.

A Sony új, készülőben lévő telefonja, az Xperia Z3 a legkecsesebb telefonok táborát erősítheti a maga 7 milliméter vastagságával. Ha minden igaz, a készülék az év második felében – augusztus-szeptember körül – érkezik.

Május közepén lehetett arról hallani, hogy bár az Xperia Z2 még nem mindenhol elérhető, a Sony máris az utódján dolgozik. Már akkor megjelent kép a telefonról, ám ez alapján csupán egy dolgot lehetett megállapítani, hogy nagyon vékony. Az Xperia Z3 mindössze 7 milliméter vastag, így a legvékonyabb telefonok közé tartozik. Újabb képek nem kerültek napvilágra róla, de néhány információ igen.

Már korábban kiderült, hogy a készülék fém kerettel és PVD bevonattal érkezik a tükröződésmentes acél kinézetért. A burkolat korrózió, ütés- és karcálló. A telefon természetesen, ahogy azt már a Sonytól megszokhattuk, vízálló. Meghajtásáról egy Qualcomm Snapdragon processzor gondoskodik. A készülék fő kamerája is elég ütősnek igérkezik, bár nem jobb elődjénél: 20,7 megapixeles lesz.

A processzort illetően még nem tiszta a kép. Korábban arról lehetett hallani, hogy a Snapdragon 805-ös processzort kapja meg a készülék, ám a mostani hírek már a 801-esről beszélnek, mert a Sonynak több időre van szüksége ahhoz, hogy tesztelje a Qualcomm legújabb lapkáját, mielőtt a telefonokba integrálná azt. Így maradnak a Z2-nél jól bevált 801-esnél.

Az Xperia Z3 Guide oldalról tájékozódtunk a további specifikációkat illetően, ahol még szintén nem tudni, pontosan milyen processzorral érkezik a telefon. Elképzelhető, hogy négymagos vagy nyolcmagos CPU kerül bele, majd meglátjuk.

Az oldal szerint a Z3 5,5 hüvelykes 4K felbontásra képes kijelzővel rendelkezik, fedélzetén pedig Android 4.4 KitKat rendszer teljesít szolgálatot. Más oldalon viszont éppen arról olvashatunk, hogy a készülék csak Full HD kijelzőt kap – és sokan csalódottak lehetnek a QHD hiánya miatt –, és a kijelző méretét illetően sincs megegyezés (van, ahol 5,2 hüvelykről írnak). Tehát az összkép még kicsit káoszos, de szépen lassan majd összeáll.
 


Kurozumi Yoshiro, a Sony Mobile kreatív igazgatója korábban kifejtette, hogy a készülékeknél követik a hat hónapos időkeretet, annak érdekében, hogy fenntartsák a zászlóshajó termék státuszát. Az Xperia Z2 tavaly szeptemberi debütálása után hat hónappal, februárban, az MWC-n hullt le a lepel utódjáról, így ennek fényében a Z3 augusztusban, illetve szeptemberben (IFA szakkiállításon) mutatkozhat be.

 

 

Vissza