Európába érkeznek az új LG G Pad táblagépek

Czipperer Dia - 2014. június 12.

Májusban mutatkoztak be a nagyközönségnek, most pedig már kontinensünk küszöbön állva várják a bebocsátást. Még ezen a nyáron Európába is megérkeznek az LG új G Pad táblagépei.

Az LG új táblagépei nem sokkal hivatalos bemutatkozásuk után az európai piacra is megérkeznek. A széria legkisebb tagja, a G Pad 7.0-ás modell még ezen a héten, két nagyobb testvére, a G Pad 8.0 és 10.1 pedig néhány hét múlva követik a sorban.

Mindhárom készülék nagyjából hasonló felszereltséggel rendelkezik. Meghajtásukról egy négymagos, 1,2 GHz órajelű processzor gondoskodik, 1 giga RAM-mal látták el őket, valamint mindhárom modell kijelzője 1280 x 800 pixel felbontással rendelkezik (IPS).  A táblagépek microSD támogatással rendelkeznek, illetve szintén hasonlóság, hogy mindegyik előlapi kamerája 1,3 megapixeles.
 


Különbségek is akadnak közöttük. Az első ilyen jelentős eltérés az akkumulátor kapacitását illeti. A G Pad 7.0 kapta a legkisebb, 4000 mAh-es aksit, a 8.0-ás modellt 4200, a 10.1-est pedig 8000 mAh-es akkumulátorral szerelték fel. Tárhely tekintetében is változatos a kép. A legkisebb tagja a triónak 8 giga beépített tárhellyel, a másik kettő pedig 16 gigával büszkélkedhet.

A jelenlegi legnépszerűbb funkciók sem hiányozhatnak a repertoárból, így a modellek támogatják a KnockCode-ot, a Smart Keyboardot, valamint a QPair 2.0-át is. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy az eszközt más androidos telefonokkal párosítsuk, és az oda érkező értesítések a táblagépre is megérkezzenek.
 


Az árról sajnos egyelőre nem beszélt a vállalat.

 

 

Forrás: Techradar.com; Kép: dailytech.com

Kulcsszavak: táblagép, LG, Android, G Pad
Vissza