Dupla memóriát és számos frissítést kapott a Google Glass

Czipperer Dia - 2014. június 27.

A Google bejelentette okosszemüvegéhez kiadott hardver- és szoftverfrissítését kedden. A legnagyobb változás, hogy az eddigi 1 giga RAM helyett 2-őt kap a Glass.

Felturbózza a keresőóriás a Google Glasst, amely immáron az Egyesült Királyságban is kapható. A frissítés révén például több Google Now kártya érhető el, mint korábban. Két fontos kártya került bele a repertoárba, az egyik azt mutatja meg, hol parkol az autó, a másik pedig arról értesíti a felhasználót – a Gmail levelezéseit nyomon követve –, hogy mikor érkezik a várva várt csomag. Új keresőopcióval is gazdagodott a szemüveg, mely révén könnyebb lesz képeket készíteni.
 


Számos új alkalmazást is bemutattak, és azt is bejelentették, hogy Diane von Fostenberg dizájner tervez majd új kereteket a szemüveghez.

Az új appok között a foci vb alkalmazást, a Shazamot és a Livestreamet is megtaláljuk. Összesen 11 hivatalos applikációt mutattak be, kifejezetten a szemüveghez tervezve. A Glass store-ból a fentebb említettek mellett megtalálható még a Duolingo, a Runtastic, a 94Fifty Basketball, a The Guardian, a GuidiGO, a Zombies, a Run!, a Star Chart,  Goal.com és a musiXmatch alkalmazás is.

A Glass memóriáját is felturbózták: az eddigi 1 gigát 2-re növelték, és az akkumulátor kapacitása is 15%-kal jobb lett.

Steve Lee, termékmenedzser kiemelte, hogy az extra memória még több alkalmazás futtatását teszi lehetővé, és az egyes appok is gyorsabban töltődnek. Összességében pedig a teljesítmény is javul ezáltal.

 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza