Android Wear alapú okosórával készül őszre az ASUS

Farkas Norman - 2014. július 1.

Azt beszélik, az LG, a Motorola és a Samsung után a tajvani ASUS is ki szeretné venni a részét az okosóra őrületből. A vállalat egy kedvező árú, AMOLED kijelzővel szerelt Android Wear kütyüvel készül, amit szeptemberben mutat majd be a nagyközönségnek.

A TechCrunch értesülései szerint az ASUS képtelen tétlenül tovább nézni, ahogy versenytársai – az LG, a Samsung és a Motorola – sorra rukkolnak elő Android Wear alapú okos karóráikkal, ezért ősszel ő is megörvendezteti a felhasználókat egy ilyen modellel.

A tajvaniak állítólag egy 99-149 dolláros kütyüvel készülnek, ami alacsony ára miatt vonzóbb lehet a vásárlók számára, mint a 229 dolláros LG G Watch vagy a Samsung 199 dollárt kóstáló Gear Live modellje – de feltehetően az egyelőre ismeretlen árú Motorola Moto 360-at is kenterbe veri majd.

Egyelőre rejtély, hogy mi lesz a jövevény repertoárjában, csak annyit tudni, hogy AMOLED kijelzővel szerelik fel és szeptember folyamán mutatkozik majd be a nagyközönségnek. Elképzelhető, hogy az ASUS üdvöskéje kevesebb tudással bír majd, mint drágább konkurensei, de ezt korántsem vehetjük biztosra.

 

 

Amint több infó áll rendelkezésünkre az ASUS okos karórájáról, közöljük, addig is reméljük, hogy valóban egy remek ár/érték arányú versenyzőt ismerhetünk majd meg élettelen személyben.

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza