Mit tudunk eddig az Apple okosórájáról?

Czipperer Dia - 2014. szeptember 10.

Ahogy arról már beszámoltunk, tegnap nem csak az új iPhone-okról hullt le a lepel, hanem a vállalat elő okosóráját is bemutatta az eseményen. Az Apple történetének új fejezeteként pozicionált karóra a legfrissebb modellek mellett azt 5-ös széria készülékeit is támogatja. Ám idén még nem, csak jövő év elején kerül a boltok polcaira.

A már sokat emlegetett Apple okosóra is megérkezett a sorba. Számos vetélytárs akad már a piacon, és akad néhány olyan gyártó is, aki többedik generációs karóráját dobta már piacra. Ráadásul az Apple eszköze csak jövőre kezdi el felvenni a versenyt a vetélytársakkal, ugyanis csak 2015 elején hozzák forgalomba a gyorsulásmérővel, pulzusmérővel felszerelt karórát.

Az óra érkezését a vállalat új fejezetnek nevezte történetében, hiszen ez az első új termékkategória az iPad 2010-es megjelenése óta. Egyelőre még nem árultak el minden részletet az óráról, így nehéz a versenytársakhoz mérni mint új belépőt. Ám az pozitív, hogy mindazt tudja, amit egy ilyen eszköztől elvár az ember. Jelzi az értesítéseket, útvonalakat kínál, számlálja a lépéseket vagy a fitneszmozgásokat. Az óra még arra is képes, hogy egy üzenetre válaszoljon; előre megadott formulákat, valamint hangüzenetet is lehet használni erre a célra.
 


 

Még vannak homályos foltok

Sok részlet még nem derült ki az óráról, így például azt sem lehet tudni, mekkora a kijelzője. A szíjak méretét elárulták (38 és 42 milliméter), és azt is megtudtuk, hogy retina felbontású zafír megjelenítőt kapott, és persze iOS operációs rendszert a fedélzetére. Viszont súlya és pontos méretei sem tisztázottak még, ahogyan az sem, hogy mennyi tárhelyet és memóriát kapott, valamint meddig bírja az aksi a strapát. Lássuk be, hiába tudjuk, hogy Custom S2 SiP proci hajtja, ha fogalmunk sincs róla, mit bír a készülék.

Dizájn

Az óra számos változatban kapható lesz, egészen pontosan 34 különböző szíjjal kerül forgalomba. Azt még egyelőre nem tudni, az egyes modellek mennyibe kerülnek majd. A választék azonban széles lesz, hiszen a rozsdamentes acél lehetőségektől a sportváltozatokig számos variáns közül lehet választani. Még valódi, 18 karátos arany kivitelben is kapható lesz az iWatch.
 


A lehetőségek tárháza pedig ezzel nem ér véget, ugyanis az Apple 11 különféle kijelző dizájnt is kínál, melyek testreszabhatók. A vállalat szerint így a felhasználók akár több mint 2 millió megjelenési lehetőség közül is választhatnak.
 


Nem olcsó okos

Összevetve a Moto 360-nal, a Samsung Gear 2-vel vagy a Pebble Steellel, az árát tekintve mindenképpen kiemelkedik közülük. Míg a három említett modell nem lépi túl a 250 dolláros küszöböt, addig az Apple iWatch 349 dollárba kerül majd, tehát vélhetően nem a legjobb ár-érték arányú eszköz lesz kategóriájában.

 

 

 

Képek: mashable.com, darkroom.baltimoresun.com

 

Kulcsszavak: okos karóra, iWatch, Apple
Vissza