Sosem merülő termékeket álmodott meg a Liber8 Technology – kábelek és gombok nélkül

Czipperer Dia - 2014. október 30.

Egy magyar startup cég, a Liber8 Technology olyan termékek gyártásába fogott bele, amelyek nem igényelnek töltést, és sosem merülnek le. Az eszközök ráadásul kábelek és gombok nélkül érkeznek.

Egyelőre még nincsen kereskedelmi forgalomban kapható terméke annak a magyar startup vállalatnak, amely nem mindennapi eszközöket tervez. Néhány termék koncepciója már megvan, de tömeggyártásukhoz befektetőkre van szükség.

A Liber8 Technology szlogenje: NOcord,NObutton, NOcharge. A vállalat tehát azt tűzte zászlajára, hogy olyan termékeket alkosson, melyek nem igényelnek töltést, és nincsen rajtuk gomb és csatlakozó sem. A cég Kaliforniában és Magyarországon fog működni, első két terméke pedig egy falikép és egy karkötő lesz.

Tago Arc

A Liber8 Technology többek között egy nem mindennapi okoskarkötőt álmodott meg, amely e-ink kijelzővel és NFC chippel van felszerelve, és sosem merül le. A Tago Arc névre keresztelt stílusos kiegészítő mindig a hangulatunknak megfelelően testreszabható, hiszen az okostelefonon található Tago alkalmazás segítségével egy szempillantás alatt átszabható a kinézete.

 

 

 

 

 

 

Különféle formák közül lehet választani, és bárki megalkothatja saját stílusának megfelelőt, amit megoszthat majd a tago közösséggel is.

Tago Frame

A másik termék egy digitális képkeret, falikép, a Tago Frame, mely ötvözi a hagyományos fotó- és a modern, digitális keretek előnyeit. A tervezők szerint akár minden nap más képkerettel lehet ellátni a képeket, de csak egyszer kell fizetni érte.

A szintén e-ink kijelzővel és NFC chippel ellátott eszköz okostelefonról, egy külön alkalmazással vezérelhető majd.

A vállalat becslései szerint a negyedik negyedévben készülhet el az első prototíus és novemberben indulhat el a Kickstarter kampány. Ha minden igaz, 2015 elejére készülnek majd fel a tömegtermelésre, és a harmadik negyedévben kezdődhet meg a tömeggyártás.

 

 

Vissza