Tavasszal érkezik az Apple okosórája

Czipperer Dia - 2014. november 4.

Amikor Tim Cook szeptemberben bemutatta a vállalat első okosóráját, 2015 eleji piaci bevezetésről beszélt. Ám a 9to5mac információi szerint kicsit tovább kell várniuk a felhasználóknak, ugyanis csak tavasszal érkezik az eszköz.

Angela Ahrendts, az Apple kiskereskedelmi és online részlegének alelnöke beszélt a 9to5macnek arról, hogy a vállalat okoskarórája jövő tavasszal landol a piacon. Sokan várták, hogy már 2015 elején érkezik az eszköz, egyes források már a Valentin-napot is emlegették, ám úgy tűnik, március 20. előtt – a meteorológiai tavasz kezdete – nem lesz nagy bejelentés, legalábbis, ami az Apple Watchot illeti.

Ahogy Ahrendts fogalmazott, közeleg az ünnepi szezon, a kínai újév, és tavasszal az új óra is bemutatkozik. Már a tavasz nélkül is sejthető, hogy nem Bálint-napi durranásnak ígérkezik az eszköz, hiszen a kínai új esztendő február 19-én kezdődik.

Számos jelentés szerint (és mi is írtunk már róla) az akkumulátor problémák miatt késik az eszköz, hiszen a vállalat még mindig dolgozik rajta, és Tim Cook sem fejtegette a bemutatón ezt a kérdést részletesen. Ígéretük szerint egy teljes napot is kibír majd az óra, ám úgy tűnik, eddig csak elméletben.

 

Forrás: 9to5mac.com

Vissza