Oslóban képviselhetik Magyarországot a legjobb mobil app ötletekkel pályázó diákok

Kütyü Magazin - 2014. november 19.

A Telenor Youth Summit verseny magyar győztesei a tehetséggondozást és az internetes zaklatás áldozatait segítenék mobilalkalmazásba ültetetett ötleteikkel. A két diák képviseli majd hazánkat a Norvégiában megrendezésre kerülő nemzetközi ifúsági találkozón és workshopon.

A Telenor 18-25 év közötti fiatalokat célzó pályázatára egy ötlettel és az ötletet bemutató kisvideóval lehetett pályázni október 31-ig. Olyan mobiltelefonnal kapcsolatos ötleteket vártak a szervezők, amelyek társadalmi problémák megoldásában nyújthatnak segítséget. Az idén 2. alkalommal megrendezett verseny tavalyi győztese az éttermekben felhalmozódó, de még fogyasztható élelmiszer rászorulóknak történő eljuttatásával győzött. Idén két nyertest hirdetett a Telenor Magyarország: egyik pályázó az internetes zaklatás áldozatait támogatná egy közösségi alkalmazással, míg a másik nyertes ötlet a diákok tehetséggondozásában nyújtana segítséget.

Egy perces videója és ötlete alapján a zsűri végül Bálint Kornéliát, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóját, és Matusz Márkot, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium diákját találta legjobbnak.

Bálint Kornélia

Kornélia „UniDonor” névre keresztelt mobilalkalmazása a tehetős, segíteni szándékozó embereket kötné össze nehéz pénzügyi helyzetben lévő egyetemi hallgatókkal, kiknek szakmai fejlődése és előrelépése pusztán az anyagi tényezőn múlik. Az amerikai minta alapján kitalált applikációban a „donorok” életrajzok, pályamunkák, projektek és tervek alapján választhatják ki a számukra legszimpatikusabb fiatalt, akit így mindenféle bürokratikus útvesztő nélkül, közvetlenül tudnak támogatni.

Varró Szilvia zsűritag, a társadalmi ügyek kommunikációjával foglalkozó X Kommunikációs Központ vezetője a pályázat kapcsán elmondta: „Még ha eljutnak is a felsőfokú oktatásba, a szegényebb diákok az első évek után gyakran lemorzsolódnak. Kornélia az egyik legégetőbb kérdésre, az oktatáshoz való egyenlő hozzáférésre, az esélyegyenlőségre talált idealista, de egyben praktikus és egyszerű megoldást a mobiltechnológia segítségével.”

Matusz Márk

Márk mobilalkalmazása pedig az internetes zaklatás miatt is jelentkező problémákra, kínál megoldást. Sokan nem merik felfedni gondjaikat, ezért Márk ötlete éppen azoknak nyújt támogatást, akik névtelenül szeretnének enyhíteni a terheiken, és így szeretnénk pozitív megerősítést kapni. Az app segítségével a hasonló gondokkal küzdők könnyedén egymásra találhatnak a világ bármely országából.

A Telenor 14 országban hirdette meg a pályázatot, ahol leányvállalata működik. Ttöbb mint 2000 fiatal jelentkezett a Nobel Békeközponttal együttműködésben szervezett versenyre, és végül országonként kettő, vagyis 28 diák vehet majd részt az oslói nemzetközi ifjúsági találkozón és workshopon december 9-11 között. A győztesek értékes tapasztalatra tehetnek szert, „társadalmi vállalkozókként” továbbfejleszthetik elképzeléseiket külföldi szakemberek és a világ minden tájáról érkező társaik segítségével. A fiatalok élőben követhetik majd nyomon az ünnepélyes Nobel-békedíj átadást és jelen lehetnek a Békeközpont gálakoncertjén is.

„Nagyon örülök, hogy tavalyhoz képest megsokszorozódott a jelentkezők száma. Látszik, hogy ez a korosztály nemcsak a mobiltechnológia világában járatos, hanem érzékenyen közelít a társadalmi problémák megoldásához is. Biztos vagyok benne, hogy Kornélia és Márk ötlete nemzetközi szinten is pozitív fogadtatásra talál.” - mondta el Kutas István, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója, a zsűri egyik tagja.

 

 

A zsűri tagjai:

·  Dallos-Nyers Boglárka (Bogi), énekes

·  Kutas  István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója

·  Puskás Péter, énekes, színész

·  Szirmai Gergely, a Hollywood Hírügynökség bloggere

·  Varró Szilvia, Pulitzer-díjas újságíró, az X Kommunikációs Központ vezetője

 

További részletes információ a decemberi oslói workshopról ezen az oldalon található.

 

 

Vissza