Egy rövid ideig meghívó nélkül is megvásárolható volt a OnePlus One

Czipperer Dia - 2014. december 12.

A Mashable arról számolt be, hogy már nincsen szükség meghívóra ahhoz, hogy valaki megvásárolja a OnePlus One telefont. Az ünnepi szezonra való tekintettel pedig a szállítást is gyors határidővel vállalják. Azonban úgy tűnik, ismét csak egy napig akciózott a gyártó.

A OnePlus One idén áprilisban debütált a piacon, ám eddig nem volt olyan könnyű hozzájutni. Nem lehet ugyanis minden sarkon beszerezni. Hazánkban ugyan a WayteQ jóvoltából már elérhető az eszköz az Extreme Digital kínálatában – bár jóval dárgábban –, ezen felül pedig csak a gyártó oldalán egy meghívóval rendelhető meg. Ehhez pedig egy kedves ismerősre van szükség, aki már rendelkezik a mobillal.

Vagyis egészen eddig így állt a helyzet. A OnePlus azonban ismét úgy döntött, egy időre megszünteti a meghívásos rendszert, és bárki megrendelheti a mobilt. Ígéretük szerint pedig a készülékek már karácsony előtt megérkeznek.

A felhasználók kétféle modell közül is választhatnak. A 16 gigabájtos verzió 299 dollárba, a 64 gigás pedig 349 dollárba kerül. A Mashable azt írta, egyelőre nem tudni, meddig tart ez az akció, feltehetően a készletek kifogyásáig.

Mindössze csak be kell regisztrálni az oldalra, és utána már rendelhető is a telefon. Korábbi hasonló rövid akcióknál Magyarország nem szerepelt a listában, de most szállítási címnek ezt az opciót is megadhattuk. Sajnos azonban ismételten kérte a meghívót, vagyis valószínűleg kifogytak a készletekből. Így lehet, hogy egy ismételt akcióban nem lesz benne hazánk – ezt nem tudtuk meg.


Ám, aki jó áron szeretne hozzájutni a mobilhoz a közeljövőben, legyen résen, mert elképzelhető, hogy nemsokára megint „akciózik” a gyártó. A korábbiaknál az országok pedig már szerepelt Ausztria is, amely – akár egy kedves, ott élő ismerős révén – már jobb áron, elérhető távolságra hozhatja a telefont.

 

Forrás: Mashable.com

Vissza