Bemutatkozott a Huawei Ascend GX1

Farkas Norman - 2014. december 23.

A kínai gyártó bemutatta középmezőnybe szánt óriásmobilját, a 6 colos HD kijelzővel megáldott Ascend GX1-et. Az LTE támogatással is felvértezett készülék első körben csak anyaországában lesz elérhető, de később egyéb régiókba is eljuthat.

Újabb nap, újabb okostelefon a piacon, s ezúttal a Huawei portfóliója bővült egy friss modellel. A kínai vállalat hivatalosan lerántotta a leplet a korábban pletykákban is felbukkant Ascend GX1-ről, ami lényegében egy jó nagy, középkategóriás hardverrel felszerelt phablet, melyért Kínában 1590 kínai jüant, vagyis cirka 66 ezer forintot kell kicsengetni. Nem vehető biztosra, hogy az újdonság anyaországán kívül is megjelenik, de feltételezések szerint később, minimális változtatásokkal egyéb régiókban is felkerülhet az üzletek polcaira. Kíváncsian várjuk az ezzel kapcsolatos fejleményeket (reméljük, nem úgy alakul a helyzet, ahogy a Honor 6 Plus esetében), és most nézzük, mit is tud a készülék!

Az Ascend GX1 előlapjának 80,5 százalékát egy 6 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontású HD IPS kijelző uralja, ami fölött egy 2 megapixeles kamera csücsül. Az Android 4.4 KitKat rendszert futtató masina lelke egy 64 bites, négymagos 1,2GHz-es Qualcomm Snapdragon 410 processzor, amit 1GB RAM, 8GB bővíthető tárhely, 3500mAh kapacitású akkumulátor, valamint LTE modem, GPS, WiFi, Bluetooth és NFC modul vesz körül. A kétkártyás okostelefon fotós képességeit egy LED villanóval segített 8 megapixeles hátlapi kamera határozza meg.

Felszereltségét tekintve az Ascend GX1 nem tűnik rossz ajánlatnak, főleg a Kínában hozzácsapott árcédula mellett. Akinek a nagy kijelző a gyengéje, biztosan nem fog csalódni a készülékben, de aki egy kicsit kisebbel is beéri, annak jobb választás lehet az olcsóbb, mégis erősebb hardvert kínáló Meizu m1 note.

 

[Forrás: Übergizmo]

Vissza