Nem kell majd tölteni a Swatch okosóráját

Farkas Norman - 2015. február 10.

Három hónapon belül megjelenhet a Swatch első okosórája, a „perpetuum mobile”, amely számos kényelmi szolgáltatást kínál majd az Android és Windows okostelefonok kiegészítőjeként, viszont nem lesz szüksége külön töltőre.

A hagyományos karórák piacán régi motorosnak számító Swatch még nem próbált szerencsét az egyre fejlettebb okosórák frontján, ám hamarosan változhat a helyzet. Erre utalnak legalábbis Nick Hayek, a svájci cég vezérének szavai, melyeket a Bloomberggel osztott meg egy interjú keretében.

Hayek az elmúlt két évben folyamatosan bírálta az okosórákat, így nem kicsit volt meglepő, amikor elárulta, hogy cége is készül egy efféle kütyüvel. A „perpetuum mobile” (örökmozgó) fantázianevű jövevény Android és Windows rendszerű okostelefonokkal is együtt fog működni, NFC révén lehet majd végrehajtani az eszközök egyszerű párosítását. Az órából nem hiányzik majd az érintésmentes fizetési megoldások és online szolgáltatások támogatása sem, viszont rendkívül energiatakarékos működéssel kecseget, ugyanis nincs szüksége külön töltőre. Egyelőre rejtély, hogy miként oldják meg a Swatch emberei az óra hatékony energiakezelését. Talán E-Ink, vagy folyadékkristályos kijelzőt, illetve kinetikus töltőt vetnek be lenyűgöző ererdmény érdekében – de még csak találgathatunk.

Hayek szerint 3 hónapon belül megjelenhet a piacon a kütyü, tehát már nem sokáig kell várnunk rá.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza