Öt perc alatt félig tölti fel a mobilt a Huawei megoldása

Czipperer Dia - 2015. november 17.

Pénteken jelentette be a Huawei legújabb megoldását, vagyis azt a lithium-ion akkumulátort, amely tízszer gyorsabban töltődik fel, mint hasonszőrű társai.

Új okostelefon akkumulátort jelentett be a Huawei. A kínai gyártó új koncepciója révén az aksi hamarabb feltöltődik, mint a jelenleg piacon lévő telepek: egészen pontosan 10-szer gyorsabban. Mint kiderült, egy átlagos, 3000 mAh-es akkumulátornak mindössze 10 percre van szüksége a 48%-os töltöttségi szint eléréséhez. Egy gyengébb, 600 mAh-es aksinál pedig két perc is elegendő ahhoz, hogy kétharmados töltöttségi szintet érjünk el.

Bár a gyorstöltési technológiák javítják a készülékek üzemidejét, hiszen könnyedén, gyorsan fel lehet tölteni az aksikat, viszont hátulütőjük, hogy kedvezőtlenül hatnak az akkumulátor élettartamára, valamint túlemelegedés is generálódhat. Ugyanakkor a Huawei elmondása szerint jelen esetben nem áll fenn ez az eshetőség, azt azonban nem árulták el, hogyan küszöbölték ki a túlmelegedés problémáját.

Csupán annyit árultak el, miből is tevődik össze a megoldás. Elmondásuk szerint a lítium-ion cellákat grafit borítású anódokkal vonták be. Ezek előnye, hogy nagyobb stabilitást biztosítanak akkor is, ha nagyobb feszültség, áramerősség áll fenn.

Azt egyelőre nem árulta el a vállalat, mikor hozzák forgalomba ezeket az akkumulátorokat, és mikor láthatjuk viszont majd a mobiltelefonokban is.

 

 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza