Olaszországban indul el az első hivatalos olimpiai mobilközvetítés

Kütyü Magazin - 2017. június 27.

A Discovery Communications és a TIM bejelentette, hogy olimpiai partnerségi megállapodást kötött. Ez a megállapodás az első az olyan digitális alapú partnerségek sorában, melynek keretében az európai mobilszolgáltatók számára exkluzív és testre szabott tartalmak válnak elérhetővé. A TIM előfizetői így az olimpia minden fontos pillanatát élvezhetik majd.

„Az Olaszország legnagyobb mobilszolgáltatójával kötött partnerség eredményeképpen nézők millióihoz tudjuk eljuttatni az olimpiai játékok egyedi élményét – mondta Jean-Briac Perrette (President, CEO, Discovery Networks International). – Ez a világon az első ‘hivatalos mobil műsorszolgáltatói’ megállapodás (Official Mobile Broadcaster), amely révén a rajongók exkluzív tartalmat kaphatnak az olimpiákról, úgy és ott, ahogyan és ahol ők szeretnék.”

A „hivatalos mobil műsorszolgáltatói” partnerség azt jelenti, hogy a TIM exkluzív lehetőséget kap az olimpiai öt karika használatára saját márkájával együtt. A márkázott, 24/7 elérhető csatorna újfajta nézői élményt nyújt: láthatóak lesznek az olimpia legfontosabb pillanatai, a legfrissebb hírek és exkluzív rövid tartalmak is, amelyeken keresztül a nézők követhetik hazai hőseiket – otthon, online és menet közben is.

Az első ilyen partnerség fontos lépés a Discoverynek, hogy újradefiniált, testre szabott és helyben releváns tartalmat kínáljon az összes képernyőn, és így nézői számára egyedi olimpiai élményt nyújtson.

Az úttörő megállapodás révén a TIM márkája 2018-2020 között közvetlenül is kapcsolódhat az olimpiai mozgalomhoz, a februári pjongcsangi téli olimpiától kezdődően. A TIM ügyfelei valós időben értesülhetnek a hazai olimpiai hőseikről szóló legfrissebb információkról és hírekről.

A TIM előfizetői emellett Eurosport Player-hozzáférést is kapnak, ahol a legrangosabb sportesemények – a FINA úszó világbajnokság, az IAAF atlétikai világbajnokság, a Grand Slam tenisztornák (francia nyílt teniszbajnokság, US Open, ausztrál nyílt teniszbajnokság), a három nagy kerékpáros körverseny (Giro d’Italia, Tour de France, Vuelta de Espana) és a télisport-szezon – többdimenziós, immerzív élményét élvezhetik. Az alkalmazáson keresztül az olimpiai játékok minden pillanata elérhető lesz, exkluzív VR és AR tartalmakkal, 360 fokos élménnyel, 30 újabb közvetítési ponttal – minden pillanatban, minden szögből.

Vissza