Indul a Nikon Story Fotópályázat

Kütyü Magazin - 2019. július 29.

A Nikon 2019-ben ismét nagyszabású fotópályázattal mozgósítja a hazai fotós közösséget. Az elmúlt évek hagyományaival szakítva idén azonban egy teljesen új és még izgalmasabb kihívással várja a pályázók jelentkezését.

A Nikon Story-ban a résztvevőknek egy történetet (sztorit) kell elmesélniük fotóik segítségével. A versenyben a korábbi évektől eltérően így nem 1-1 db fotóval, hanem 5 témában, témánként 5 db, a kiválasztott sztori (téma) által inspirált képet kell egy egységes sorozatban feltölteni. Érdemes lesz azonban több témában is nevezni, hiszen az öttagú szakmai zsűri minden beérkezett sztorit értékel és pontszámmal lát el.

A szakmai zsűri tagjai: Imre Tamás EFIAP fotóművész, Nikon nagykövet, a Nikon Story zsűri elnöke; Hajdú D. András fotóriporter, Nikon nagykövet; Soós Bertalan szabadúszó fotográfus; Lénárt Gábor szabadúszó fotográfus; Varga Marietta szabadúszó fotográfus.

A Nikon Story fődíja nem kevesebb, mint egy 300 000 forint értékű utalvány, amit a győztes szabadon felhasználhat a Nikon Store-ban kapható termékek bármelyikére. Ez azonban nem minden, hiszen a kategóriák győztesei további 100-100 000 ezer forint értékű Nikon Store utalványt kapnak. A szervezők egy különdíjjal is készültek: a Nikon Story fotópályázat szakmai zsűrijének elnöke, Imre Tamás a fotópályázat lezárulta után egy 100 000 Ft értékű fotós oktatással jutalmaz egy pályázót kiemelkedő fotósorozatáért. 

A Nikon Story fotópályázat 2019. július 29. 10 órától szeptember 8. éjfélig tart. Ezen időszak alatt bármikor be lehet kapcsolódni. A versenybe kompakt, MILC és/vagy DSLR fényképezőgépekkel készült képeket vár a szakmai zsűri, azonban egy-egy sorozatba 5-ből 2 db kép okostelefonnal is készülhet kép, de fontos, hogy a fotó 2019. július 29. 10:00 után készüljön.

Vissza