Kapacitásbővítéssel készül a Telekom a melegebb hónapokra

Kütyü Magazin - 2020. június 24.

Az éppen csak lecsengő járványhelyzet miatt feltehetően idén a szokásosnál is többen nyaralnak majd belföldön. A Telekom kapacitásbővítéssel készül a hazai nagy tavak környékén a nyári csúcsszezonban várhatóan megnövekedő mobilforgalomra. A fejlesztések célja, hogy az egyidejű nagy terhelés ellenére se tapasztaljanak az ügyfelek lassulást, akadozást telefonálás, netezés vagy a különböző mobilalkalmazások használata közben.

A szolgáltató hozzávetőleg 150 bázisállomással szolgálja ki az ügyfeleit a Balaton térségében, ezekből 40 bázisállomást már kibővített, ami így jelentősen növeli az állomások körzetében elérhető kapacitást. További 30 állomást az elkövetkező hetekben, tehát még az idei szezonban fejlesztenek. A munka azonban a nyár végével sem áll meg, a Balaton környékén az összes állomás kibővítésre kerül annak érdekében, hogy az ügyfelek mindenhol élvezhessék a kiváló szolgáltatásminőséget.

Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta: „Ez a balatoni szezon egészen biztosan más lesz, mint a többi, és nem csak turisztikai szempontból. Azok az ügyfeleink, akik idén ellátogatnak a Balatonra, több szempontból is átélhetik a korlátlanság érzését. Műszaki csapatunk erőfeszítéseinek köszönhetően jelentősen megnő a hálózatunk kapacitása, és a töretlenül növekvő adatforgalmi igényt továbbra is nagyon jó minőségben tudjuk kiszolgálni. Intenzíven dolgozunk azon is, hogy 5G szolgáltatásunk minél több helyen elérhető legyen, így júliustól a Balaton környékén több városban is élvezhetik ügyfeleink az 5G élményt, amely megfelelő készülékkel nagyobb sebességet, több online eszközt, rövidebb késleltetést jelent - ezt tudja most az új technológia, és ez még csak a kezdet.”

Július hónapban a Balaton környékén elsőként, 15 állomással hat vízparti városban – Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Fonyódon, Balatonföldváron és Balatonszabadi-Sóstón - teszi elérhetővé a Telekom a még nagyobb sávszélességet, alacsonyabb késleltetést és sokkal több eszköz egyidejű, gondtalan csatlakozását lehetővé tevő 5G szolgáltatást. A tervek szerint a nyár végére összesen 40-re bővül a szolgáltató Balaton körüli 5G lefedettséget biztosító állomásainak száma. Az 5G szolgáltatás arra alkalmas készülékkel és megfelelő díjcsomaggal vehető igénybe a lefedett területeken.

A Velencei-tó térségében 16 bázisállomás biztosítja a szolgáltatást, ezek közül minden második torony bővítésére sor kerül a nyár folyamán. A Tisza-tó térségét kiszolgáló tornyok közül is fejleszti egyik mobilállomását a Telekom a nagyobb kapacitás biztosítása érdekében. 

Vissza