Új fejlesztéseket kapott a MÁV alkalmazása

Kütyü Magazin - 2020. október 7.

A MÁV mobilalkalmazás október elejétől újabb funkciókkal egészült ki. Bővül a megvásárolható vasúti bérletek köre, Ausztria után cseh és szlovák városokba is lehet már jegyet vásárolni, valamint erősebb lesz fizetésnél az ügyfélhitelesítés.

Bővül a megvásárolható vasúti bérletek köre is a dolgozó havi bérlettel, tanuló havi bérlettel és félhavi változataikkal. A MÁV applikáció Bérletvásárlás menüpontjából a 30 napos bérleteken felül megváltható lesz a havi és a félhavi dolgozó, valamint a tanulóbérlet is a MÁV-START vonalaira.  Az alkalmazáson keresztül vásárolt bérletekre nem vehetők igénybe a mentejegyekre érvényes kedvezmények.

A MÁV-START nemzetközi jegyrendszerének megújítása újabb mérföldkőhöz érkezik. Október 2-ától Ausztria után már a Csehországba és Szlovákiába utazók is igénybe vehetik a START menetjegyeket, és azt akár néhány kattintással megvásárolhatják a MÁV mobilalkalmazással – olyan egyszerűen, mint egy mozijegyet. A vasúttársaság így már három országba kínál teljesen papírmentes, sorban állás nélkül megvásárolható vonatjegyeket. A START menetjegyek Budapestről Pozsonyba 9,50; Brnóba 13; Kassára 13,20; Prágába pedig 20 eurótól érhetők el, míg a Prágán túli cseh városokba 28 eurótól válthatók meg. Az osztrák utazásokhoz hasonlóan, itt is családbarát árral találkozhatnak a START menetjegyet váltók, két felnőttel három gyerek utazhat együtt a 2. osztályon kedvezményes 5 eurós (1. osztályon 10 eurós) áron. A közvetlen vonatok célállomásaira az ingyenes helyfoglalást is tartalmazó menetjegyek megvásárolhatók a MÁV alkalmazásból.

A júliustól bevezetett START Ausztria menetjegyet három hónap alatt közel 38 ezer utas vásárolta meg, 30 százalékban a MÁV alkalmazáson keresztül. A Budapest-Bécs viszonylat mellett keresetté váltak a magyar és osztrák vidéki állomások közötti jegyek is.

Az új jegyek bevezetésével a korábbi CityStar-jegyek és a kirándulójegyek megszűnnek, de az előre megváltottak érvénytartamuk lejáratáig még felhasználhatók. A MÁV-START a jegyvásárlás kényelmesebbé, biztonságosabbá és környezetbarátabbá tétele érdekében fejleszti online felületeit. A belföldi jegyértékesítésben egyre nagyobb arányt elfoglaló MÁV applikáción folyamatosan bővíti a nemzetközi jegyvásárlási lehetőségeket is.  A MÁV-START célja, hogy minél több úti cél felé – köztük Németországba, Romániába, Lengyelországba és Svájcba is – megvalósíthassa a teljesen papír- és érintkezésmentes jegyvásárlást.

Erősebb lesz az ügyfélhitelesítés az új fejlesztéseknek köszönhetően, amit az Európai Bank döntése nyomán, idén december 31-ig kell megvalósítani az online fizetéseknél. Az erős ügyfélhitelesítés azt biztosítja, hogy bárhol is történik a vásárlás, illetve a bankolás, csak a kártya használatára jogosult személy, vagyis a kártyabirtokos hitelesíthesse a tranzakciót.

Fotó: MÁV

Vissza