Változatos körülményekre tervezve

Kütyü Magazin - 2021. március 19.

A Samsung bemutatja a Galaxy XCover 5 készüléket, amely strapabíró, mégis letisztult kialakításával a legváltozatosabb körülmények között is megfelel a mai mobil munkaerő elvárásainak. A Galaxy XCover 5 víz- és porálló, mégis kényelmes formatervezéssel érkezik azok számára, akik nem csak irodában, hanem terepen is dolgoznak. A készülék a magas érintésérzékenységnek köszönhetően kesztyűben is használható, valamint egyszerűen tölthető és cserélhető akkumulátorral érkezik, hogy egész nap hatékony és biztos pontot jelentsen a modern vállalkozásokban dolgozóknak.

„Fontos számunkra, hogy folyamatosan új, tartós és hatékony technológiákat nyújtsunk az olyan, egyre inkább mobillá váló üzletágaknak, ahol terepen és irodában egyaránt dolgoznak – mondta el Mark Notton, a Samsung Mobiltermékekért felelős kategóriamenedzsment vezetője. – A Galaxy XCover 5-öt az érzékeny és ellenálló alkatrészekkel úgy tervezték, hogy megfeleljen a kihívásoknak, amelyekkel a terepen dolgozó munkatársak gyakran találkoznak. Legyen szó a gyár padlójáról, extrém melegről, esőről vagy éppen hóról, a készülék biztos pontot jelent a felhasználóknak, hogy még hatékonyabban és egyszerűbben láthassák el a feladataikat és nyújtsák a lehető legjobb teljesítményt.”

 

Extrém körülményekre tervezve

A Galaxy XCover 5 készülékben található funkciók segítik az extrém igénybevételt jelentő feladatok elvégzését. A fokozott ütéselnyelésnek köszönhetően a Galaxy XCover 5 akár 1,5 méterig*  ellenáll az eséseknek, az IP68 besorolás pedig a por- és vízállóságot garantálja** , így akár 1 méteres mélységig, legfeljebb 30 percig képes víz alatt is működni. Mivel a terepen dolgozó szakembereknek az egészségügyi és biztonsági óvintézkedések miatt szükséges kesztyűt viselniük, az XCover 5 kijelzője a növelhető érintésérzékenységnek köszönhetően kesztyűben is gyorsan és könnyedén vezérelhető. 

A fizikai tartósság mellett a legújabb készülékeknek az üzleti szempontból fontos információkat is meg kell védeniük. A Galaxy XCover 5 hardverét a vállalat magas védelmi szintű biztonsági platformja, a Samsung Knox védi, amely a teljes készülékre vonatkozó, valódi végpontok közötti védelmet kínál, a chiptől egészen az alkalmazásokig. A Samsung Knox valós időben védi a bizalmas üzleti információkat, és megelőzi az egyre fejlettebb, rosszindulatú programok és vírusok fenyegetéseit.

 

Integráció a Samsung Partner ökoszisztémával

A Galaxy XCover 5 egyedi, a partnerek által támogatott megoldásokat biztosít, amelyek számos üzleti helyzetben használhatók. A Gombnyomásra beszéd funkciók között támogatott a Microsoft Teams, amely a telefont biztonságos, kézi adó-vevővé alakítja*** . A Gombnyomásra beszéd funkció lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a munkanap folyamán egyetlen gombnyomással kapcsolatban maradjanak bárkivel, megkönnyítve ezzel a kollégák közötti kommunikációt. A készüléken beállítható, melyik alkalmazások legyenek elindíthatók az XCover Gomb segítségével. Ezzel a személyre szabható szolgáltatással egyetlen érintéssel érhetők el a leggyakrabban használt alkalmazások, például a LED-es zseblámpa, a segélyhívások vagy a térkép.

 

Kiemelkedő teljesítmény

Az erőteljes Exynos 850 processzornak, a 4GB RAM-nak és az akár 64 GB belső tárhelynek köszönhetően a Galaxy XCover 5 képes tartani a lépést akár a legszélsőségesebb kihívásokkal is. A hosszú üzemidőt biztosító, cserélhető, 3.000 mAh kapacitású akkumulátor támogatja az USB és POGO pin alapú gyorstöltést, így a felhasználóknak kevesebb időt szükséges a töltésre fordítaniuk és több idejük jut munkára.

 

Professzionális kamera

A Galaxy XCover 5 16MP hátlapi kamerájával könnyedén készíthetők lenyűgözően éles, professzionális képek és videók. Az Élő fókusz funkcióval a kép tárgya szinte kiemelkedik a háttérből, az 5MP előlapi kamera pedig ideális a videókonferenciákhoz. A Samsung Knox Capture segítségével a felhasználók kiemelkedő minőségben szkennelhetnek üzleti dokumentumokat a készülékkel. 

 

Kényelmi funkciók 

A Galaxy XCover 5 számos egyedi megoldással és funkcióval segíti a felhasználókat a munkában és kültéri tevékenységeikben. A hátlapon található LED zseblámpa fénye mellett a sötétben is dolgozhatnak a felhasználók.

 

Elérhetőség

Az új Galaxy XCover 5 Magyarországon várhatóan 2021 március közepétől lesz elérhető. 

__________________

*  A Galaxy XCover 5 ellenáll akár 1,5 magasból való leejtésnek is, sima acélfelületen. A tényleges ellenállóság ettől eltérő lehet. 

**  Víz- és porálló az IP68-as besorolás és IEC standard 60529 teszt szerint, amely során 1,5 méter mély édesvízben tesztelték, maximum 30 perces víz alatti használattal. Az ellenállóság a normál használattal csökkenhet. Vizes használat után törölje / szárítsa meg az eszközt.

***  Minden Gombnyomásra beszéd megoldás, beleértve a Microsoft Teams-et, külö vásárolható meg.

 

Vissza