Végre elérkezünk az 5G ígéret földjére

Kütyü Magazin - 2023. március 7.

A virtualizált, felhő-központú képességek bevezetésével az önálló 5G maghálózatokra való áttérés nagyobb eszközsűrűséget, megbízhatóságot és késleltetést tesz lehetővé, valamint megnyitja az utat a fejlett vállalati alkalmazások előtt. Az ún. standalone (SA) 5G hálózatok olyan változásokat eredményeznek, amelyek mellett a vezeték nélküli technológia korábbi fejlődése elhanyagolhatónak tűnik. Bár a számok még képlékenyek, a Deloitte Global várakozásai szerint az ilyen hálózatokba beruházó mobilhálózat-üzemeltetők száma idén megduplázódik.

A Deloitte Global előrejelzése szerint meredek emelkedés várható az 5G SA hálózatokba beruházó mobilhálózat-üzemeltetőknél: kísérletek, tervezett telepítések vagy tényleges bevezetések révén a tavalyi több mint 100 szolgáltató száma 2023 végére legalább 200-ra nő.

Mi hajtja a fejlődést?

Amikor 2019-ben először kezdték meg az 5G vezeték nélküli hálózatok bevezetését, a legtöbb szolgáltató úgy döntött, hogy az 5G rádiókat úgynevezett nem önálló telepítéssel a meglévő 4G/LTE maghálózati infrastruktúrájára építi. Ezzel elsősorban a fogyasztókat célozták meg, akik a továbbfejlesztett mobil szélessávú hálózatokon keresztül nagyobb sebességet és gyorsabb adatátvitelt élvezhettek, például nagy felbontású videót streamelhettek. Az 5G impozánsabb funkcióinak támogatásához azonban SA-hálózatokra történő, teljes átállásra van szükség, vállalati környezetben ugyanis kulcsfontosságú lehet két további fontos felhasználási lehetőség: a Massive Internet of Things („dolgok tömeges internete”, mIoT) lehetővé teszi a csatlakoztatott eszközök nagyon nagy sűrűségét – akár 1 millió eszköz négyzetkilométerenként – , miközben gyors és zökkenőmentes kommunikációt biztosít; a rendkívül megbízható, alacsony késleltetésű kommunikáció (URLLC), pedig a nagy hálózati megbízhatóságot és a kifejezetten alacsony, legfeljebb 1 milliszekundumos késleltetést támogatja.

pexels.com

A vonzerő az új szolgáltatási és bevételi lehetőségekben rejlik: közel nulla késleltetés és hatalmas eszközsűrűség mellett az 5G SA vállalati ügyfeleknek tud biztosítani az üvegszálas sebességhez hasonló nagy volumenű hozzáférést, kritikus megbízhatóságot, pontos helymeghatározási szolgáltatásokat és testre szabott hálózati szeleteket – mindezt garantált szolgáltatási szintekkel. Ezzel a vállalkozások a legmodernebb alkalmazások és üzleti felhasználási esetek szélesebb körét kezdhetik el használni, ideértve az önvezető járműveket, precíziós robotikát, drónos vizsgálatokat és szállítási szolgáltatásokat, valamint a mesterségesintelligencia-alapú biztonsági, minőségellenőrzési és prediktív karbantartási rendszereket.

Az átállás akadályai

Ha mindez ennyi előnnyel jár, adódik a kérdés: miért nem vált az 5G SA már most ipari szabvánnyá?

Hosszu Gábor

„Az SA-hálózatok kiépítése több olyan egyidejű kezdeményezést foglal magában, amelyek szoros koordinációt és integrációt igényelnek technológiai, működési és szervezeti területen egyaránt. Az átálláshoz a mobilhálózat-üzemeltetők maghálózatait – lényegében a hálózat agyát – migrálni kell az új könnyű, moduláris, virtualizált és felhőalapú architektúrákra. Ehhez a rendkívül összetett üzemeltetési és üzleti támogató rendszereket és hálózati funkciókat szoftverekre kell bontani, átformálni és átírni, hogy a különböző felhőkörnyezetekben is képesek legyenek szolgáltatói szintű teljesítmény mellett működni. Ráadásul ezeknek az új központi rendszereknek teljes mértékben integrálniuk kell a végponttól végpontig tartó hálózat más elemeivel, beleértve a rádiós hozzáférési hálózatokat is, amelyek saját átalakuláson mennek keresztül.” – mondta Hosszu Gábor, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának igazgatója.

Az ilyen korszerűsítés számos kritikus stratégiai döntést igényel, amelyek jelentősen befolyásolhatják a jövőbeli működési és tőkeköltségeket, üzleti, működési és szervezeti modelleket, valamint a potenciális bevételnövekedést és nyereségességet. Az egyik vitatott téma például az, hogy a törzshálózatokat nyilvános felhőkön telepítsék, vagy a szolgáltatók saját felhőinfrastruktúrát építsenek és üzemeltessenek. Míg a privát helyszíni telepítések nagyobb kontrollt biztosítanak, jellemzően jelentős beruházást igényelnek és kevésbé skálázhatók. A nyilvános felhők kész, skálázható felhőplatformot kínálnak, azonban megbízhatósági és adatvédelmi szempontból kihívást jelenthetnek. Hibrid megközelítés is szóba jöhet, a több felhőből álló környezetek kezelése azonban általában igen összetett.

A mobilhálózat-üzemeltetők számára jelentős akadály lehet emellett a munkaerő és a módszerek átállítása a vállalkozói, agilisabb és még inkább szoftverorientált folyamatok irányába, amelyek az 5G SA hálózatok hatékony üzemeltetéséhez szükségesek. Nem szabad alábecsülni ennek az átállásnak a munkavállalói szerepekre és felelősségi körökre, a kultúrára és gondolkodásmódra, valamint az általános munkamódszerekre gyakorolt potenciálisan mélyreható hatását – vélik a Deloitte szakértői.

Lépések az átállás felgyorsítása érdekében

A Deloitte szakértői a következő lépéseket tartják megfontolandónak az 5G SA átállás során:

  • Megfelelő migrációs terv, telepítési modell és felhőstratégia meghatározása. A továbblépést nagymértékben meghatározza az örökölt hálózatok állapota. Az 5G felhőtechnológia, ezért az üzemeltetőknek átfogó felhő- és adatkezelési stratégiát kell kidolgozniuk kezelésére, határozott lépéseket kell tenniük a hálózati műveletek teljes digitalizálása és a felhőbe történő átvitele érdekében.
  • A hálózatirányítási rendszerek és a szervezeti struktúrák automatizálása. Adatközpontú, kapcsolatokkal átszőtt világunkban a költségek és a komplexitás csökkentése érdekében fontos, hogy emberi beavatkozás nélkül, menet közben lehessen a hálózatok közötti szolgáltatásokat kezelni és összehangolni.
  • A megfelelő tehetségek megszerzése és felkészülés a kultúrsokkra. Mivel az 5G SA lényegében konvergálja a hálózatépítést és a számítástechnikát, szükség lehet mérnökök felvételére vagy továbbképzésére, hogy a meglévő hálózati üzemeltetési modelleket (NetOps) kiegészítsék az informatikai szoftverorientált üzemeltetési modellekkel (DevOps).
  • A szállítók körének körültekintő kiválasztása. Nincs olyan szállító, amely a sikeres átálláshoz szükséges termékek és képességek széles körét egy személyben kínálná. Érdemes ezért az inkumbens beszállítók helyett nyílt rendszerekben, új, legjobb gyártókban gondolkodni. A több szállító használata azonban kihívást jelent, ezért különösen fontos a gondos kiválasztás, robusztus integráció, ill. tesztelési és validálási módszerek.

Székely Kinga

„Tekintettel mindarra, amit az 5G SA kínál, az igazi kérdés nem az, hogy a mobilhálózat-üzemeltetők áttérnek-e az 5G SA-ra, hanem az, hogy mikor és hogyan. A kihívások jelentősek, az előnyök azonban tagadhatatlanok: egy teljesen kiforrott 5G képesség felszabadítja az 5G teljes potenciálját a vállalkozások számára, és támogatja a mobilhálózat-üzemeltetők nagyobb hatékonyságra, innovációra és értékre való törekvését.” – mondta Székely Kinga, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának szenior tanácsadója.

Vissza