Elfogadták a negyedik mobilszolgáltató vezetőinek lemondását

MTI Sajtóadatbank - 2013. január 20.

A negyedik mobilszolgáltató MPVI Mobil Zrt. tulajdonosi közgyűlése a pénteki nappal elfogadta Kalmár Istvánnak, az igazgatóság elnökének és Schmidt Pál vezérigazgatónak a lemondását az igazgatósági tagságról.

Schmidt Pál vezérigazgatói jogviszonya is megszűnt. Az új vezérigazgató személyéről a testület később dönt. A két megüresedett igazgatósági helyre Bíró Viktort (MVM Net Zrt.) és Imre Tamást (Magyar Posta Zrt.) választotta meg a közgyűlés - áll a közleményben.
 

A közvetetten állami tulajdonban lévő MPVI Mobil Zrt. tulajdonosa az állami tulajdonban lévő Magyar Posta Zrt. (10 százalék), a Magyar Villamos Művek Zrt. (45 százalék) és az MFB Invest Zrt. (45 százalék). 
 

A Fővárosi Törvényszék tavaly szeptemberben jogerősen hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvenciaárverésen hozott korábbi határozatait. A benyújtott felülvizsgálati kérelem miatt a Kúria hoz végső döntést, várhatóan február végén.
 

A törvényszék szerint a negyedik mobilszolgáltató MPVI Zrt. jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, valamint a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett akkor újabb frekvenciablokkokat. Annak eldöntése, hogy az NMHH az eredeti állapotot állítja helyre vagy új tendert hirdet, meghaladta a bíróság hatáskörét, így erről nem szól az ítélet.
 

A frekvenciaárverés végeredményét a már piacon lévő mobilszolgáltatók támadták meg. A bírósági tárgyaláson elsőrendű felperesként a Magyar Telekom, másodrendűként a Telenor, harmadrendűként a Vodafone szerepelt a NMHH-val mint alperessel szemben. Az alperes oldalán beavatkozott a perbe az MPVI, és annak egyik tulajdonosa, az MFB Invest Zrt. is.

Vissza