Elindult a Maroslele Okos Falu program – Mobilnetet a vidéki otthonokba!

Kütyü Magazin - 2013. augusztus 31.

Mit jelenthet egy falu életében a mobilinternet, hogy változtathatja meg a mindennapokat, az oktatást, tanulást, a szabadidő eltöltését? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az augusztus 30-án elindított Vodafone Okos Falu 2013 program, amely „Az én Maroslelém – a palatáblától a táblagépig” iskolai és felnőttoktatási sorozattal veszi kezdetét.

Az Okos Falu program elindulását Dr. Martonosi György, Maroslele polgármestere, Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese és R. Tóth Gábor, a Délvilág főszerkesztője közösenjelentette be Maroslelén, a helyi oktatás 180. évfordulóját ünneplő 2013/14-es tanévnyitó ünnepélyen.

Marchhart Pál elmondta: "A Maroslele Okos Falu program szervesen illeszkedik azon hazai és nemzetközi törekvésekhez, amelyek azt célozzák, hogy minél többen ismerjék meg és vegyék használatba a korszerű széles sávú szolgáltatásokat. A Vodafone ezzel a programmal szeretné demonstrálni, hogy az ország 97,4 százalékán elérhető nagy sebességű mobilinternet-hálózat képes az életkörülmények megváltoztatására, és akár egy olyan kis település számára, mint Maroslele, új lehetőségek teremtésére.”  Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ehhez nem elég önmagában a lefedettség, hanem az is fontos, hogy a helyben lakók, a felhasználók ismerjék a lehetőségeket, és tudjanak is azokkal élni. A Vodafone éppen ezen okok miatt döntött a Délvilággal és partnereivel közösen a Maroslele Okos Falu program elindításáról, a finanszírozáson túl az oktatásban való részvétellel, valamint táblagépek adományozásával.

 

 

R. Tóth Gábor a Délvilág főszerkesztője szerint a többhetes oktatás során mind a felnőttek, mind pedig a gyermekek számos egyéb program mellett megtanulhatják kezelni a táblagépeket és okostelefonokat, és segítséget kapnak az interneten való eligazodáshoz, az online kereséshez és ismeretszerzéshez. „Az én Maroslelém – a palatáblától a táblagépig”  program kiterjed majd az internet és a közösségi oldalak biztonságos használatára, vagy a hivatalos ügyek online intézésére is. A gyermekek és a felnőttek tudatos internet-használóvá válnak, megtanulhatják, milyen hasznos célokra alkalmazhatók a közösségi oldalak, hogyan kommunikálhatnak az interneten, hogyan dolgozzanak mobil eszközökkel. Célunk, hogy munkatársaink négy hónap alatt minél több hasznos ismeretet adjanak át a diákoknak és a helyi lakosoknak az általunk szervezett foglalkozásokon.

Dr. Martonosi György, Maroslele polgármestere örömmel üdvözölte a kezdeményezést: „ A Maroslele Okos Falu program nagymértékben hozzájárulhat Maroslele fejlődéséhez, egyben a korszerű ismeretek megszerzésével helyzetbe hozza a települést és annak lakóit.”

 

 

A Vodafone a 2012-ben befejezett hálózatmodernizációval hozta létre a Legek hálózatát, amellyel az ország 97,4 százalékán vált elérhetővé a Vodafone nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő minőségű szolgáltatása és villámgyors mobilinternete. A Legek hálózata a fővárost és a nagyvárosokat is beleértve 2432 településen tette elérhetővé a nagy sebességű mobil adatátvitelt, ahol korábban nem volt ilyen lefedettség, de számos esetben megfelelő vezetékes infrastruktúra sem állt rendelkezésre. A Vodafone a ezzel a beruházással vidéken közel 1,2 millió olyan emberhez juttatta el a széles sávú mobil internetet, akik semmilyen módon nem férhettek addig a világhálóhoz összekapcsolva őket a modern gazdaság egyik legfontosabb alappillérével.

 

 

 

Vissza