Stratégiai megállapodást írt alá a Magyar Kormány és a Samsung

Kütyü Magazin - 2013. szeptember 19.

A mai napon Magyarország Kormánya stratégiai megállapodást írt alá a Samsung Electronics Magyar Zrt.-vel Jászfényszarun, a Samsung televíziógyárában, ahol egyúttal letették a vállalat új gyárépületének alapkövét is.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az aláírási ünnepségen elmondta: „a Samsung több mint két évtizedes magyarországi története során folyamatosan növelte beruházásait, fejlesztette termelését és vált ezáltal az egyik legnagyobb és legismertebb külföldi vállalattá hazánkban. A Samsung magyarországi jelenléte és világosan megfogalmazott hosszú távú tervei jól illeszkednek a Magyar Kormány gazdaság- és külgazdaság-politikai céljainak megvalósításához. Az új gyártóegység alapkövének letétele pedig azt bizonyítja, hogy a vállalat hosszú távra tervezi magyarországi jelenlétét. Ezért a Magyar Kormány és a Samsung, az együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében, stratégiai megállapodást kötött.”

 

 

A hamarosan új egységgel bővülő televíziógyár idén ünnepli alapításának 24. évfordulóját, az elmúlt közel negyed évszázad során fejlődése a magyarországi elektronikai- és tévégyártás egyik sikertörténetévé vált. Ez a telephely ma Európa legnagyobb, továbbá a világ egyik legmodernebb tévégyára. „Gyárunk világszinten kiemelkedő fontosságú az anyavállalat számára. Mérnökeink évről évre olyan gyártástechnológiai fejlesztéseket visznek véghez, amelyeket utána a világ összes Samsung gyárában alkalmaznak. Vállalatunk Magyarországon közel 3 000 főt foglalkoztat, az eddigi hazai beruházások mértéke megközelíti a 160 milliárd forintot, és tevékenységünkkel nagyban hozzájárulunk a hazai GDP növekedéséhez” – mondta Kyu-Jin Lee, a jászfényszarui Samsung gyárnak elnöke az ünnepségen.

 

 

A beruházások és foglalkoztatás mellett a Samsung szerepe számottevő a társadalmi felelősségvállalás területén is. A vállalat hazai működésének kezdete óta felelős vállalatként van jelen Magyarországon, amelynek következő lépését dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke ismertette: „Idén novemberben Jászfényszarun megnyitjuk az úgynevezett Samsung SMART Schoolt, amely korszerű digitális oktatási eszközeivel fantasztikus lehetőségeket kínál általános iskolás gyermekek, valamint a 18-25 év közötti munkanélküliek oktatására. Ez az első lépés azon az úton, amelynek során vállalatunk egyedülálló digitális eszközeivel járul hozzá Magyarország versenyképességének és az oktatás színvonalának javításához.”

A magyar gazdaság fejlesztése iránt elkötelezett Samsung hamarosan megnyitja új gyárépületének kapuit. Mivel Dél-Koreában, a Samsung hazájában régi hagyomány az örökzöld növények ültetése, amelyek a koreai kultúrában a növekedést és az időtlenséget szimbolizálják, alapkőletétel helyett örökzöld ültetésére került sor az eseményen. A 22 000 négyzetméter alapterületű V3 gyáregység alapításával a vállalat célja a termelés hatékonyságának növelése. A közel 30 millió USD mértékű beruházással a Samsung mintegy 100 új munkahelyet teremt Jászfényszarun.

 

Vissza