Androidos okosóra Windows Phone felülettel – Goophone Smartwatch [Videó]

Farkas Norman - 2013. november 11.

Már előrendelhető a kínai gyártó okos karórája, melynek kezdőképernyője a Windows Phone felületét idézi, miközben fedélzetén az Android Jelly Bean rendszer teljesít szolgálatot. A kütyü további érdekessége, hogy SIM foglalattal is rendelkezik, azaz nemcsak kiegészítőként, hanem önálló eszközként is használható.

Egyre több okos karórával találkozhatunk az üzletek polcain, s szinte minden nap hallani híreket arról, hogy egy-egy ismert gyártó egy efféle szerkezeten dolgozik. Nos, a csúcsmobilokra alapuló másolatairól híressé vált kínai Goophone elkészítette a saját viselhető kütyüjét, ami meglepő módon köröket ver az eddig megjelent okos karórák zömére – legalábbis az eddigi infók szerint.

A fejlesztők igen bátrak voltak, amikor összeállították az Android 4.1 Jelly Beant futtató készülék kezelőfelületét, legalábbis erről tanúskodik, hogy a kezdőlapon a Windows Phone rendszerből ismerős csempék köszönnek vissza a felhasználóra. A különböző mobil platformok elegyénél már csak az érdekesebb, hogy az órába építettek egy SIM foglalatot is, így az képes önállóan is működni, nemcsak egy okostelefon vagy táblagép kiegészítőjeként.

Ami a fekete és fehér színben előrendelhető masina felszereltségét illeti, egy 1,54 hüvelykes, 240x240 pixel felbontású érintőkijelzőt, 1,2GHz-es kétmagos MediaTek processzort, 512MB RAM-ot, 4GB belső tárhelyet, valamint 2 megapixeles kamerát és kétnapos üzemidőt garantáló akkumulátort tudhat magáénak. repertoárjából nem maradt ki a négysávos GSM és háromsávos WCDMA modul sem.

A 41,9 x 47,5 x 13,5 milliméteres és 72 grammos okos karóra 300 dollárt kóstál, s ahogy fent említettük, jelenleg még nem kapható, csupán előrendelhető a gyártó oldalán.

 

 

 

 

[Forrás: PhoneArena]

Vissza