Több mint 2 millió Xbox One kelt el 18 nap alatt

Czipperer Dia - 2013. december 12.

Az Xbox One eladási mutatói a PS4-gyel vetekednek. Mindkét játékkonzol túl van már a 2 milliós eladott készülékszámon, és szinte nagyjából ugyanolyan időt futottak ezen a pályán.

A Microsoft hivatalosan is bejelentette az Xbox One eladási mutatóit. A konzol nem sokkal a PS4 után mutatkozott be, és mindössze 18 napra volt szüksége ahhoz, hogy vetélytársához hasonlóan átlépje a 2 milliós küszöböt.

Ha ezt a számot arányaiban tekintjük, akkor az azt jelenti, hogy naponta átlagosan 111 111 darabot adtak el a konzolból. Mindezidáig a felhasználók nagyjából 83 millió órát játszottak, néztek tévét, használtak valamilyen az alkalmazást az Xbox One-on.

A felhasználók a megjelenés óta körülbelül 1 millió dollárt költöttek kifejezetten az új konzolra szánt játékokra, videótartalmakra – ezt Yusuf Mehdi, az Xbox stratégiai és marketing elnöke mondta el.

John Love, az Amazon videójátékokért felelős részlegének igazgatója kifejtette, hogy náluk percenként átlagosan 1000 darab Xbox One készüléket rendelnek, a „Black Fridayen” pedig a legnépszerűbb termék volt, akárcsak a GameStopnál.

A két konkurens vállalat fej-fej mellett halad ezen a téren. Bár a Sony kicsit gyorsabb volt, neki 16 nap alatt sikerült elérnie a 2,1 milliós eladási számot. Ám ne felejtsük el, hogy míg a PS4 32, addig az Xbox One 13 országban érhető el jelenleg, amelynek tükrében máris  nem olyan könnyű eldönteni, melyikük teljesít jobban.

 

Forrás: Techspot.com

Vissza