Bemutatkozott az új HTC One (M8)

Farkas Norman - 2014. március 26.

Tegnap délután végre hivatalosan is lelepleződött a HTC idei zászlóshajója, az új One M8. Az 5 colos Full HD kijelzővel szerelt készülék még elődjénél is nemesebb és szebb burkolatban, hangosabb BoomSound hangszórókkal érkezett, két hátlapi kamerája révén pedig a mobil fotózásban is kiemelkedően teljesít.

Több hétnyi várakozás után a tajvani gyártó végre bemutatta New York-i és londoni rendezvényén idei nagyágyúját, ami lényegében nem más, mint a One (M7) ráncfelvarrt kiadása. A szimplán új One-ként és M8-ként emlegetett készülék anyaghasználatában, kezelőfelületében és funkcionalitásában is újdonságokat hordoz, melyek révén jó érzés kézbe venni és nagyon könnyű használni, sőt a fotózás szerelmesei is kedvükre kísérletezhetnek vele.

Ismerős forma, fémesebb ház

Az új HTC One unibody burkolata 90%-ban fémből készült, azaz még az elődmodell házánál is fémesebb lett (az előző One burkolatának 70%-a fém). Ezáltal fokozódott a prémium kisugárzás, ami a már ismerős, letisztult dizájnnal ötvözve egészen elragadó élményt nyújt – és még be sem kapcsoltuk a telefont.

 

 

Izmosabb és hangosabb

A készülék nemcsak külső megjelenésében lett ütősebb, hanem hardverében is. Működéséről négy Krait 400 magot felvonultató, 2,3GHz-es Qualcomm Snapdragon 801 processzor gondoskodik, amit Adreno 330 grafikus gyorsító, 2GB RAM és változattól függően 16 vagy 32GB tárhely egészít ki. Nagy előrelépés az előző One-hoz képest a microSD kártyafoglalat, ami révén a memória akár további 128GB-tal bővíthető. Természetesen nem maradt ki a repertoárból az LTE modem (max. 150Mbps letöltési sebességgel), a Bluetooth 4.0, NFC, A-GPS és WiFi (802.11a(b(g/n/ac) modul, illetve az infra port sem.

Az előző generációs One népszerű BoomSound hangszóróit is továbbfejlesztették, így az új csúcsmodell elméletileg 25%-kal hangosabban képes zenélni anélkül, hogy romlana a hangminőség.

A gép energiaellátását egy 2600mAh kapacitású, nem cserélhető akkumulátor látja el, ami önmagéban nem nagy durranás, de a HTC új extrém energiagazdálkodási üzemmódjával karöltve akár 14 napos üzemidőt is képes produkálni. Ez a Samsung Galaxy S5-ből ismerős energiatakarékos üzemmód a hívás- és üzenetkezelés mellett a kézi e-mail frissítést is elérhetővé teszi, s így 30 óra készenléti időt nyújt 10%-os akkutöltöttség mellett.

 

 

Vezérlőgombok a kijelzőben

Az új One előlapján egy 5 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel felbontású S-LCD3 megjelenítő terül el, mely ugyan nagyobb az elődmodell kijelzőjénél, a gyakorlatban nem igazán látható a különbség. Erről a kijelzőbe integrált Android vezérlőgombok tehetnek, melyek elfoglalják a panel legalsó részét. Talán sokan nem örülnek a kapacitív gombok eltűnésének, mások viszont biztos várták már, hogy több más gyártóhoz hasonlóan a HTC is elbúcsúzzon tőlük.

Friss Android és vadonatúj Sense 6 felület

Az M8 fedélzetén az Android 4.4.2 KitKat operációs rendszer Sense 6 kezelőfelülettel kiegészített változata teljesít szolgálatot (persze létezik One M8 Google Play Edition is, amin gyári Android szaladgál és már előrendelhető 649 dollárért a Play Store-ból és a HTC oldaláról).

A friss rendszer jelenléte örvendetes, amire a Sense 6 kényelmi újításai csak rátesznek egy lapáttal. A kezelőfelület részét képező Motion Launch nevű, mozgásérzékelésen alapuló funkció révén például gombnyomás nélkül szimplán két koppintással lezárhatjuk vagy feloldhatjuk a kijelzőt, a bejövő hívás fogadásához pedig elég, ha a fülünkhöz emeljük a telefont. A kamera indítását úgy is megoldhatjuk, ha a telefont vízszintesen elforgatva vesszük fel, majd megnyomjuk a hangerőszabályzó gombot. Ugyancsak praktikus, hogy a kijelzőre varázsolhatjuk a legfontosabb eseményeket, értesítéseket, ha a kikapcsolt megjelenítő előtt elhúzzuk az ujjunkat.

 

 

Megújult a BlinkFeed hírfal is, folyamatos görgetés és szebb csempék jellemzik. A News Bundles téma szerint gyűjti össze a híreket és tweetetek, a több mint 1000 tartalomszolgáltató pedig egy oldalon belül kategorizáltan jelenik meg, így a minket érdeklő témák kapcsán azonnal naprakészek lehetünk.

A Duo Camera új szintre emeli a mobil fotózást

Az új One előlapján egy 5 megapixeles kamera kapott helyet, ami remek eszköz szelfik (önarcképek) készítésére és a videocsevegés során is jó hasznát vesszük. Az igazi újdonságot a hátlapon található két 4 megapixeles, BSI szenzorral és f/2.0 fényerejű lencsével ellátott UltraPixel kamera jelenti, melyek Duo Camera névre hallgatnak. Smart Flash nevű dupla LED segíti őket gyenge fényviszonyok között, mely automatikusan képes kiválasztani a környezeti viszonyokhoz legjobban illő színtónust, így sötétben is valósághű képeket rögzíthetünk a közreműködésével. A kamerák Full HD videók készítésére is alkalmasak, s további erősségük, hogy mindössze 0,3 másodpercre van szükségük a fókuszáláshoz.

Az UltraPixel előnyei mellett számos lehetőséget biztosít a kameraduó, ugyanis mélységérzékelővel bírnak, ami új távlatokat nyit meg a mobil fotózásban. Míg az alsó kamera rögzíti a fotókat, addig a felső belövi a tárgyak térbeli pozícióját, ami lehetővé teszi, hogy mindenféle, eddig csak álombeli utómunkát végezzünk a képeken.

 

 

A DimensionPlus nevű funkció révén például utólag is megnézhetjük más-más nézőpontból a kép témáját, csupán annyi a dolgunk, hogy döntögetjük a telefont. A UFocus segítségével a kép elkészülte után módosíthatjuk a  fókuszpontot, a Foregrounderrel pedig a háttér utólagos lecserélését végezhetjük el a lefotózott alany kiemelése érdekében.

A tavalyi One-nal debütált Zoe-ból felhőszolgáltatás lett, melyre meghívásos alapon csatlakozhatnak barátaink is, és saját műveik feltöltésével még színesebbé tehetik válogatásunkat. Egy Zoe klipben egyébként már 20 teljes kép összefűzhető. A szolgáltatás alkalmazás formájában elérhető lesz nyártól a Google Play Áruházban.

 

 

Máris a piacon

Tegnapi bemutatója után az új One M8 rögtön elérhetővé vált az Egyesül Államokban és az Egyesült Királyságban, egyébként összesen 230 szolgáltatónál lehet majd megvásárolni világszerte elsőször grafitszürke, majd ezüst és arany színben is. A kártyafüggetlenül 649 dollárt kóstáló mobil áprilisban jelenik meg a nagyobb európai piacokon, Magyarországon májusban kezdi meg hódítását.

Érdekesség, hogy az M8-hoz egy sor új kiegészítővel készült a gyártó, melyek közül az egyik legizgalmasabb az úgynevezett Dot View tok. Ez a 49,9 dolláros, egyelőre csak szürke árnyalatban megvásárolható kiegészítő nemcsak védi a készüléket a sérülésektől, hanem lehetővé teszi, hogy csupán két érintéssel – a tok felnyitása nélkül – megnézhessük az elmulasztott hívásokat, SMS-eket, e-maileket, vagy tájékozódjunk az időjárásról.

 

 

 

 

Az új HTC One M8-ról szóló sajtóközleményt a következő oldalon olvashatod.

 

Vissza