6,5 millió Motorola telefon kelt el idén a Moto G-nek hála

Czipperer Dia - 2014. április 23.

2014 első negyedévében a Motorola már több mint 6,5 millió telefont értékesített, mely nagyrészt a pénztárcabarát Moto G-nek köszönhető, mely rekordmértékű eladásokat produkált Indiában, és az Egyesült Királyságban is újfent népszerű lett.

Jól teljesített az év elején a Motorola, legalábbis a jelenlegi eladásai mutatói ezt igazolják. A vállalat az első negyedév folyamán, vagyis mindössze három hónap leforgása alatt világszerte 6,5 millió készüléket értékesített.

A cég jelenlegi zászlóshajója a Moto X, ám nem kimondottan ennek a készüléknek köszönhető az igazán átütő siker, hanem a Moto G modellnek, amely egy megfizethető, jó ár-érték aránnyal bíró androidos alternatíva.

A készülék 4,5 hüvelykes megjelenítővel (720p) rendelkezik, meghajtásáról pedig egy 1,2 GHz-es négymagos processzor gondoskodik. A készülék fedélzetén a legújabb Android rendszer, a Kitkat (4.4) teljesít szolgálatot, ám ennek ellenére nagyon kedvező áron lehet hozzájutni: az USA-ban 180 dollárért, az Egyesült Királyságban pedig 100 fontért vásárolható meg.

Bár világszerte nagyon felkapott a készülék, Indiában a legnépszerűbb Motorola telefonnak számít, és az Egyesült Királyságban is új erőre kapott az iránta való lelkesedés az elmúlt hat hónapban.

Ennek ellenére megnövekedett veszteséggel számolhat a vállalat, ugyanis a növekvő eladások főként az olcsó készülékek terén jelentkeznek, ezáltal nem tudtak sokat kaszálni rajtuk.

 

 

Forrás: CNET.com

Vissza