Van élet a mobilon túl?

Kütyü Magazin - 2014. július 7.

Kütyümentes övezetet hoztak létre Sárváron. A figyelemfelhívó kampány célja az, hogy használjuk tudatosabban mobileszközeinket.

A család és gyógyvíz oldja a stresszt, a mobiltelefon nem. Ez lehetne a mottója annak a figyelemfelhívó kampánynak, amelyet a sárvári önkormányzat tulajdonában lévő fürdőben szerveznek nemzetközi kutatásokra alapozva.

Egyes országokban a mobiltelefonok által okozott függőség már olyan méreteket öltött, hogy gyógyintézetet is hoztak létre annak érdekében, hogy megkönnyítsék a technológia foglyainak életét. Az üzletemberek 43 százaléka nyáron azért sem tudja kipihenni magát, mert napi egy-három óra munkát igyekszik beszúrni a nyaralás programjai közé. Egy másik felmérés szerint: az emberek több mint harmada viszi el az útra laptopját. A kikapcsolni képtelenek 17 százaléka súlyos munkamániás: a családi nyaralás alatt is naponta több órát dolgoznak – olvasható a nemzetközi kutatásokra hivatkozó Sárvári Gyógy és Wellnessfürdő közleményében.

Vancsura Miklós, a fürdő igazgatója elmondta: ezekre a megdöbbentő tényekre szeretnék felhívni a figyelmet azzal, hogy egy „kütyümentes" övezetet hoztak létre a fürdőben. Ezen a részen csak mesekönyveket lehet olvasni, vagy a gyerekekkel lehet játszani. Itt akár társasjátékozhatunk, rajzolhatunk, papírrepülőt hajtogathatunk vagy akár Vizi pisztolyozhatunk a kicsikkel, de itt az sem eretnek dolog, ha chat helyett beszélgetünk egymással.

A szakember szerint nem a modern technológiával van a baj, hanem azzal, hogy hagyjuk magunkon eluralkodni a függőséget. Mindezen leginkább az segít, ha tudatosan használjuk eszközeinket. Ennek első terepe lehet mondjuk a nyaralás. Okostelefonunk segítségével rengeteg információhoz juthatunk a nyaralás helyszínéről. Az applikációk segítségével tartalmasabbá tehetjük azt a néhány napot, amit pihenéssel töltünk. Ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy mikor kell kikapcsolni a gépet, hogy mi magunk is kikapcsolódhassunk – mondta.

Az évente több mint hétszázezer vendéget vonzó fürdőben telefoneldobó versenyt is szerveznek. A verseny egyik szakmai parnere egy londoni telekommunikációs cég magyarországi leányvállalata. Rokás Bence, Secfone Europe kft. ügyvezetője elmondta: minden mobilszolgáltatónak az volna a feladata, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy okostelefonok és az online világon kívül is van élet. A mainál jóval tudatosabban kellene használni telefonjainkat, laptopjainkat, különben könnyen függővé válunk. Akit a kütyümentes övezetek kialakítása idegesít, az sürgősen utazzon el Kaliforniába, itt már a telefonfüggőségnek gyógyintézete is van.

Brit kutatók 2008-ban azonosították a nomofóbiásokat (telefonfüggőket) azokat az embereket, akik idegességet tapasztalnak, amikor nincs hozzáférésük a mobil technológiához – mondta a telefonszolgáltató igazgatója.

 


Rókás Bence hozzátette, nem Sárváron találták fel ezt a „sportágat": a finnországi mobiltelefon-hajító bajnokság minden évben nagy tömegeket vonz egy hasonló esemény. Ide oroszok, németek, amerikaiak, hollandok és osztrákok is elzarándokolnak, hogy lássák az eseményt. Az eddig legmesszebbre dobott telefon közel 90 métert repült a levegőben. Idén a sárvári döntő előtt, selejtezőket tartanak Szombathelyen, Győrben és Budapesten is.

 

Képek: hikingartist.com, e2save.com; huffingtonpost.com

Vissza