Startupot vásárolt a Samsung az okos otthonok piacán

MTI Sajtóadatbank - 2014. augusztus 18.

A Samsung felvásárolja a SmartThings amerikai startup céget, a háztartási berendezések távirányítása köré szerveződött okos otthonok piacának egyik fontos szereplőjét.

A Samsung kezébe került a SmartThings. Pénzügyi részleteket nem közölt a dél-koreai óriásvállakat, de becslések szerint 200 millió dollár (46,6 milliárd forint) körül lehetett az 55 alkalmazottat foglalkoztató amerikai cég ára.

A 2012-ben alapított SmartThings nyílt platformján olyan alkalmazásokat fejlesztenek, amelyek összekötik az egyes háztartási berendezéseket – a hőszabályzót, a hűtőszekrényt vagy a garázskaput – az okostelefonnal, így azokat a felhasználók bárhonnan irányítani tudják. A háztartásban használt, internethez csatlakoztatott eszközök integrációja, a "tárgyak internete" - internet of things - elnevezésű új típusú fejlesztési terület szakértők szerint nagy jövő előtt áll.
 



Alex Hawkinson, a cég vezérigazgatója szerint mára már több mint 1000 eszközt és 8000 alkalmazást támogat a platform.

Az utóbbi időben több informatikai óriásvállalat kezdte el kiépíteni a mobileszközök háztartási berendezésekkel történő kommunikációjának integrációját. Az Apple júniusban jelentette be HomeKit nevű csomagjának elindítását, amely lehetővé teszi az intelligens otthoni gépek internetes alapú távirányítását.

 

 

 

Vissza