Az Xbox One-t nem fogadta kitörő lelkesedés Japánban

Czipperer Dia - 2014. szeptember 15.

Közel két hete lehet kapni Japánban a Microsoft Xbox One játékkonzolját, de az első heti adatokból úgy tűnik, nem kíséri felhőtlen siker a kezdést. A rivális PS4 már egy ideje elérhető az országban.

Még az Xbox 360 is sikeresebb volt a maga idejében Japánban, mint most az újgenerációs Xbox One konzol. Tény, hogy az országban még csak egy rövid árusítják az eszközt, de elődjéhez képest már – az első heti adatokhoz képest –  lemaradásban van.

A Famitsu számolt be arról, hogy az első héten összesen 23 562 Xbox One játékkonzolt értékesített a Microsoft az ázsiai országban, amely jelentősen elmarad a 2005-ös Xbox 360 japán debütálásától. Akkor a konzolból már az első héten több mint 60 000 darab fogyott, ami majdnem háromszor több a mostaninál.

A Sony játékkonzolját nagyobb lelkesedés fogadta, hiszen már az első héten több mint 300 000 konzolt adtak el. A Microsoft üdvöskéje tehát csak a második a sorban a PS4 után – ez egyelőre meg is látszik az első heti mutatókon.

 

Forrás: Übergizmo.com

Vissza